Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 3. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Óhajtásaim (Kecskemét és népe 1848 tavaszán)

fegyveres támadásai miatt egyre több katonára és nemzetőrre volt szükség, a város tisztségviselői nem védhették meg gazdatársaikat a hasonló kellemetlenségektől.

Szembe kellett nézni a város vezetőinek azzal is, hogy egyesek kísérletet tesznek arra, hogy a zavarosban halásszanak. Április végéről való az alábbi epizód. Egy Naszvadi Péter nevű ember megjelent Kecskeméten, és „városunkban miniszteri küldöttként adta ki magát a nép előtt.” Fellépése minden bizonnyal bizalomkeltő lehetett, előadása pedig találkozhatott az utcán lévők vágyaival, hisz sokan vakon megbíztak benne. A „boltosok kereskedők összefutkosván, ál- nok beszédei által némelyeket arra tett, hogy saját neveiket egy általa készen tartott albának aláírták.” Fellépésében annyi tudatosság mindenképpen fellelhető volt, hogy a polgárosodottabb csoportokat, társadalmi rétegeket vette célba. A „zsidó közösséget rögtönözve összecsődítette, s őket ámító beszédekkel tartotta. Innen a piaczra, a sokaság közé tolakodván, miniszteri küldött minőségben fel tolván magát, közelebb bekövetkező véres események zajos híresztelésével rémítette a népet álnokul, s fegyverre szólította. Ugyanakkor a céhek elöljáróit rögtöni céhgyűlések összehívására lázította.” Váratlan megjelenésével, fellépésének szokatlan módjával az összecsődülök közül egyeseket ámuldozásra és hallgatásra késztetett, másokat viszont gyors cselekvésre. A közrend ellen irányuló megnyilatkozásai miatt „béke s rend szerető lakosaink által űzőbe vétetvén letartóztat- tatott.” Fellépése nem hagyott mélyebb nyomokat a város lakosságában, és sem róla, sem hasonló eseményről nem készült több feljegyzés.

A vidéki városok több területen bizonyították, hogy a reformokat sürgető ellenzék méltó partnerei. Több figyelemre méltó kezdeményezést tettek annak érdekében, hogy a polgári átalakulás folyamata ne szakadjon meg. Tudatosult bennük, hogy sikert a nemzetközi támadással szemben csak nemzetközi összefogással tudnak elérni. Ezért Szeged már április 12-én felhívással fordult Kecskeméthez, hogy közösen lépjenek fel, és segítsenek meggátolni az ausztriai „régi bürocratiai rendszer” elnyomását, különösen azt, amelyet az az „olasy fajra” gyakorol. E kezdeményezést városunk vezetői fenntartás nélkül támogatták. A szomszédos Nagykőrös is Kecskemét egyetértését maga mellett tudva üdvözölte a kormánynak írott levelében a dicső forradalmat, de egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy még megoldásra vár az igazi törvény előtti egyenlőség, amelynek kivitelezését amerikai minta alapján képzelték el, hogy megoldásra vár a kereskedés és az ipar terén a céhek felszámolása, a közlekedés sok-sok gondja, a nevelés új alapokra történő helyezése stb.

Kalocsa, Izsák, Szalkszentmárton és Solt azzal a kéréssel keresték meg a kormányt, hogy rendezett tanáccsal rendelkezhessenek. Kérésüket a belügyminiszter teljesítette is.

Ilyen körülmények között teljesen érthető, hogy Kecskemét elérkezettnek érezte azt az időt, amikor valóban megszabadulhat a nemesi vármegye gyámkodásától. A kormányhoz eljuttatott levelükben kifejtették: „Mi azon hitben élünk, hogy az alapjaiban hibás szerkezetű megyerendszer mint polgári intézmény, korunk igényeinek többé meg nem felelhet, s valamint a községi kifejlődést eddig hatalmasan gátolta, úgy az összes nemzet felvirágzásának jelen állapotában, jövőre is legnagyobb akadálya leend.” A honatyák kifejezték reményüket, hogy az összeülő országgyűlés „a gyámkezelés alul részben már kibontakozott községet a megyerendszer polypkarjai közül kiemelendi s az önkormányzás eddig óhajtott áldásos körében saját ügyeik intézését a helybeli polgárok buzgalmára bízni fogja.”

56