Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 3. szám - Kovács István: Emlékérem (Magyarok és lengyelek Európában 1848-49-ben)

géhez. Ráadásul itt is, ott is tévesen értékelték 1848 tavaszának eseményeit. Se a Porosz Királyság, se a Habsburg Birodalom konzervatív eró'i nem szenvedtek megsemmisítő vereséget. A porosznak alig kellett másfél hónap, az osztráknak háromszor ennyi, hogy mind határozottabb ellentámadásba menjen át pozícióinak visszaszerzéséért, megerősítéséért. Annak ellenére, hogy a Batthyány- kormány 1848 Európájában példátlanul hosszú ideig tartotta magát, a Habs- burg-ellenforradalom sikerét az a tény is jelezheti, hogy 1849 első napjaiban Windisch-Grätz főherceg csapatai megszállják Magyarország fővárosát. Igaz, a törvényes magyar országgyűlés áttelepszik Debrecenbe, s a kormányszervnek számító Országos Honvédelmi Bizottmánnyal - V. Ferdinánd király nevében - folytatja a harcot a 48-as vívmányok védelmében. 1848. december 2-tól azonban már a nem teljesen törvényes körülmények közepette trónra emelt ifjú Ferenc József áll a Habsburg Birodalom élén, jóllehet közjogilag nem tekinthető magyar királynak. Gyakorlatilag Schwarzenberg miniszterelnök politikai akarata érvényesül, aki nemcsak az 1848 tavaszán kiküzdött magyar alkotmányt, önálló magyar kormányt akarja felszámolni, hanem a Magyar Királyság korábbi, forradalom előtti korlátozott önállóságát is, azt remélve, hogy - Gergely András szavaival — „az egész központosított Habsburg Birodalom egyesítve teremt hegemóniát az egész Németország felett. Ekként egy hetvenmilliós, hatalmas középeurópai birodalom teremtődik, egy soha nem létezett, egész Európa sorsa felett határozni képes, Bécsből irányított alakulat.”7

Ez azonban még irreálisabb terv volt, mint amelyet Batthyányék szőttek a 15 milliós, magyar hegemóniájú középbirodalomról. Irreális volta azzal leplező- dött le legelőször, hogy április végéig az osztrák hadsereget a magyar honvédhadsereg csaknem teljesen kiszorította Magyarország területéről. A megriadt bécsi udvar nem elsősorban a schwarzenbergi terv megvalósításáért fordult végül is I. Miklós cárhoz fegyveres segítségért. Kérését az előzetes tárgyalás után 1849. május 1-jén Ferenc József I. Miklós cárhoz írt levelében személyesen is megfogalmazta.

A segítségkérés pszichológiai előkészítése egyébként már hónapok óta tartott. Az osztrák újságok a világ közvéleménye előtt lengyel-magyar rebelliónak állították be Magyarország alkotmányvédő háborúját, majd függetlenségi harcát. „Nemegyszer olvashattuk például, hogy valamennyi magyar hadtestnek lengyel a parancsnoka, s máris sorolták hozzá a generálisok nevét, akik persze csak a mesében léteztek. Mi sem természetesebb, hogy az ő szemükben Klapka is lengyel volt” - tanúsítja e tényt visszaemlékezésében a résztvevő tanú, Józef Wysocki tábornok, az 1849 májusában 2400 embert számláló magyarországi lengyel légió parancsnoka.8 - E sajtóközlemények azt sugallták, hogy a lengyelek részvétele nélkül könnyen pontot lehetett volna tenni a magyar háborúra. Nem csoda, hogy 1849 júniusának derekán az orosz hadsereg katonái abban a tudatban nyomultak be Magyarországra, hogy ott legalább negyvenezer lengyel ellen kell harcolniuk. A visszaemlékező orosz tisztek alig palástolják felháborodásukat, amikor kiderül, hogy a magyarországi lengyel légió ereje a valóságban ehhez képest milyen csekély?9 A hatásos osztrák sajtópropaganda kitervelői mintha pontosan tisztában lettek volna Castelbajac francia diplomata régóta érvényes tételével: „... két tárgy van, amelyekről a cár sohasem hajlandó tárgyalni - a

7 uo.: 119.

8 Együtt a szabadságért - 1848-1849. Wysocki tábornok emlékirata. Bp. 1993. 60.

0 Seherr-Thoss, Artur: Erinnerungen aus meinem leben. Berlin, 1881. 62.

43