Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Calvus, Caius Licinus: Versek (Kovács András Ferenc fordításai)
XII. Mentula birtokait s vagyonát tán senki se sejti — pedig Comata Galliát úgy lefölözte! ... Kopasz, harci komája szemet hunyt: hagyta, hogy elpazaroljon pár milliót... Hibéria s Pontus után kizsarolt krőzusi kincseid, ó, hova tűntek?... Mély, feneketlen a zsákod - ócska segged is, Mentula, egyre mohóbb! Kapni, lenyelni, lenyúlni nagyon tudsz, hősi parázna! Szétpallanád talán egész tág Ausonia bő földjeit, ős javait - s keseregnél közben a köznek, hogy oly szegény vagy, mint a bűn... Egy garasod se maradt, nélkülözöl, feneked ki-kibájlik a rongy tunikádból - s falánk, miként magad, ki feszt más nyomorán spekulálsz! XIII. Vatinius nagy ember, ó, csak épp a lelke apró: erénye sáros, magtalan, csökött, akár egy öszvér, ha nászi ágyra hágna (-----------------) XIV. Zörgessék házad reteszét s kusza csontjaid is majd a kapzsi, rabló Harpyák, Vatinius! Az sem elég, te erény uzsorása! A három Erinnys törjön reád, ha épp szüzet toszol szobád mélyén... Tajtékzó Fúriák dühe megzavarítson, s midőn javában állna tán a renyhe fasz - űzzön Alecto, Megaera, ugasson Tisiphoné torz haragja! Ronda szárnyasok, kígyós szukák, orrfacsaró büdösök raja falja föl étked előled - és mocskolódó szádba fosson, gaz hazug! Kovács András Ferenc műfordításai 37
