Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - Fried István: Kalandregény - versben (Faludy György: Vitorlán Kekovába)
hat a lehetetlen némi lehetségessége mellett; így még egy esélyt ad távoli elemek együtt- láthatásának: Lehet, hogy akkor hozzáképzeltem így, s mit képzeltem, az elevenedett meg? Ily módon az értelem igazoló szándéka találkozhat a képzelet szertelenségével, mindkettőt a versbe gondolás avathatja egyenrangú tényezőkké. Az új Faludy-kötet egészében nem meglepetést hoz az olvasóinak, hanem megnyugvást. A mai magyar irodalomban Faludy György azok közé tartozik, akinek „törzsolvasói" vannak, valószínűleg a Villon-kötetek óta kísérik figyelemmel, megelégedéssel és rajongással költőjük pályáját, találnak a maguk kérdéseire feleletet a versekben. Ugyanis Faludy György nagyon erősen (ön)életrajzi költő, aki a XX. századi embersorsot példázó költeményeiben sokakat foglalkoztató (olykor triviálisnak, máskor lételméletinek minősített) gondolatokat fogalmaz meg, s meri vállalni azt az egyesektől XIX. századinak, romantikusnak minősített hanghordozást, amelyet mások, többnyire a rajongó olvasók a költőiség természetes megnyilatkozási formájának tartanak. Azt hiszem, Faludy György lírája és líriko-epikája valóban reagál a XIX. század magyar és világirodalmára, a romantikára és a romantikát követő korszak poézisére, ám nem pusztán tárgyválasztásában rejlik nem szűnő érdekessége. Feltehetőleg a más költészetekre reagálásnak mainapság kevéssé divatos, ám nem kevésbé hatásos módja az, ami az olvasókkal a régebbit és a mait egybeolvastatja, korunk költői sorslehetőségeinek tanulságait az elmúlt század költői tanulságai mellé rendeli. Faludy György kezében költó'i tárggyá lesz, amire rátekint, ami életében történt, vagy aminek életében meg kellett volna történnie. Divatok tűntével majd a jövő' századok költészeti irányainak kérdező horizontjából fog kitetszeni: mennyire építi tovább a magyar költészetnek a szüntelen továbbépítés állapotában létező épületét Faludy György lírája. Fekete tehén 96
