Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - Hász Erzsébet: Terhére vagyunk az Úrnak szavainkkal (A rossz problémája Tolsztoj műveiben)
meki én örömeit, majd részvétet és megindultságot érez ellensége haldoklása láttán, végül fölismeri, hogy a hit kegyelme csak az evangéliumi szeretet átélésével teljesülhet be az emberen, de ezt a fölismerést nemcsak azért nem oszthatja meg az élőkkel, mert haldoklik, hanem azért sem, mert az istenihez közelítő szeretet birtokában, amely mindenre és mindenkire kiterjed, már nem lehet többé élni a földi életet. Az ellenség szeretetének elve megjelenik Andrej előtt korábban is, Pierre és Marja hercegnő szavaiban, de egyik sem jelent akkor még számára többet, mint elfogultságot, asszonyos beszédet. A malum morale s az ezzel együttjáró bűnprobléma nincs jelen ebben a lelki öntökéletesedési folyamatban, mivel Andrej herceg Montesquieu-i becsületfogalma a monarchikus elvvel összefüggésben alkalmas minden lelkiismereti kérdés egyértelmű megoldására. A francia történelemről, monarchiáról és forradalomról elmélkedve jut Pierre arra a következtetésre, hogy az embernek nincsenek szilárd alapjai a bűnösség megállapításához, s ez lelki káoszba, öngyűlölettel terhes válságba juttatja, amelyből a szabadkőműves eszmékben keres kiutat. A szabadkőművesség az egyetemes közjó iránti szabadelvű elkötelezettséggel éppúgy az erényre koncentrál, mint az andreji felvilágosult arisztokrata konzervativizmusa, a bűn mint probléma egyikben sem merül föl. A szabadkőművesség jóság-eszménye a testvéri cselekvő szeretet, a cél a saját személyiség és az egész emberiség „megjavítása” s a rossz mint erőszak kerülése. A hét szabadkőműves erény egyike, a halál szeretete, szemben áll Pierre-nek a halálról mint abszolút rosszról alkotott nézetével. Az alapszabály befejező soraiban az ellenség szeretetének parancsa áll, Pierre tehát, akárcsak Andrej, egyszerre szembesül a halál elfogadásának és az ellenség szeretetének feladatával, anélkül, hogy ezt a bűnösségelvvel összekapcsolódva értelmeznénk. Míg azonban Andrej előtt a halál saját szenvedésének közeli végállomása, az ellenség szeretete pedig ezzel egyidőben, szintén konkrét, személyes élményben jelent végső tapasztalást, Pierre számára mindkettő az előtte álló hosszú életben majdani lelki fejlődését sok stáción át meghatározó motívumok. Pierre párbajozik és részt akar venni a háborúban, de nem idéz elő benne krízist az, hogy ezzel megsérti a szabadkőműves erőszakmentesség kívánalmát. Az Andrej lelki fejlődésében oly döntő szerepet játszó égmotívum Pierre esetében arra szolgál, hogy egy Napóleon elleni merénylet tervét juttassa eszébe. Ez az erőszakos terv paradox módon összefügg szabadkőműves tanulmányaival, amennyiben bizonyos számmisztikái „megfontolások” is szerepet játszottak kialakulásában, ugyanakkor, mint erőszakos cselekedet, megtestesíti a rosszat, holott Pierre inkább hittel és értelemmel vállalt életcélnak, áldozatnak, tekinti. Az erőszakmentes, a közös bűnösség elve alapján vállalt, magasabb szintű áldozatot jeleníti meg Platon Karatajev. Andrej ennek az elvnek a megismerése nélkül hal meg, Pierre életében pedig az erkölcsi öntökéletesedés végcéljaként, minden fejlődési állomás mércéjeként van jelen. Karatajev kivégzésekor Pierre magatartásának, tudati állapotának leírása - a szereplő „akaratáról alkotott képzet” megjelenítése, egyébiránt remekbeszabott dramolett a nagy művön belül - Tolsztoj történetírói elvének megfelelően nem tartalmaz bűnnel, felelősséggel, lelkiismereti kérdésekkel kapcsolatos elvi vizsgálódásokat, de bőséggel szerepeltet olyan motívumokat, amelyek az olvasóban előhívják az erkölcsi kérdésfeltevéseket. A hadifogság és a betegség mint malum physicum nevelő, fejlesztő hatást gyakorolnak Pierre-re. Közvetlen következményként az élet iste- nítésének, a hitben élés titkos lelki történést Karatajevhez és gyermeki élményeihez köti (a szenvedésben kapott gondoskodás gyermeki öröme rövid időre 75
