Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - Pintér Lajos: A koromfekete Nap (Diószegi Balázs tiszteletére)
Pintér Lajos A koromfekete Nap Diószegi Balázs tiszteletére a u gy éreztem, hogy adósa vagyok. Rövid számvetés után most már tudom, hogy valamennyien adósai vagyunk. 1998 tavaszán éreztem a szorító, kényszerítő' érzést, hogy meg kell látogatnom a kiskunhalasi visszavonultságában éló' festőművészt. Száműzetést nem illik írni, otrombaság lenne: O maga választotta magának otthonul ezt a tájat, ezt a kultúrát. Magányt írni lehetne bár, hiszen bizonyos erőszakolt csendben él, bizonyos elfeledettségben. Dehát. Magány, istenem, ma már az őserdő fája is magányos. A visszavonultság szó rendben lenne, a festő ecsetét letette, maga számára a számvetést életéről elkészítette, az egykori iskolai tanító rég nem jár már be iskolájába: szíve csöndjét nem veri föl a szeptemberi becsöngetés. Még városa díszpolgári címére is legyint csak. A kitüntető oklevelet átvenni nem ment el. Hisz nagybeteg, látom, ágyából fölkelni sem bír immár. Aki meg elhozza neki, s otthonában ünnepélyesen átadja, úgy látszik, nem volt. Lityeg a festőállványon az árulkodó levél, hogy ahol él, elviekben több O, mint egyszerű polgár. Kiskunhalason még életében nyílt Képtárához, képei múzeumához kanyarodunk. Ez dicsőségére válik. Persze, hogy a képtárnak látogatója szinte nincsen, az már másik kérdés. Elkeveredünk a városban. S kérdezgetjük, hol is van Diószegi múzeuma? S az emberek alig-alig tudják. Mit? mifenét keresünk? — néznek ránk tágranyílt szemmel. Közben él lakótelepi visszavonultságában, nagy betegségében századunk nagy festője, Diószegi Balázs. Szalay Lajos és Tóth Menyhért és a zombori Konjovics Milán édestestvére. Tóth Menyhértnek, Szalaynak iskolatársa, tudom meg a szerényke katalógusból, Konjovicsnak lelki rokona, ezt pedig én érzem. Legközelebbi rokona azért Tóth Menyért. Hozzá is méri magát. Ahogy Tóth Menyhért a „fehérnek”, 0 a „feketének” kíván művésze lenni. Készülök e tavaszi látogatásra, keresem Diószegit városában az Állomás utca 1. alatt, műtermes, kertes lakást gondolok, sok képet szerte szét, sok fényt, sok levegőt. S a vasútállomás mellett, a vasút füstjétől beterített ócska bérház sötét, szűkös és szürke betontömbjében találom. E bérház legfelső emeletén csöppnyi szobácskábán. Ziháló rossz tüdővel, az eszméletvesztés és az Eszméletre ébredés kritikus pillanatai közt. Kívánok neki legalább kerti 69
