Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - A szavak közti csend (Ryszard Kapuscinskivel beszélget Kovács István)
természetében vallásos, de nem feltétlenül ilyen vagy olyan egyház követője. Valamilyen szinten csaknem minden ember hívő, de a vallásosoknak csak egy része híve valamely egyháznak, egy része gyakorolja hitét. A vallásosság mindenkinek, még a legprimitívebb népeknek is tulajdonságjegye. Ok is mélyen vallásosak. S az embert a szakrum, a szentség fogalma mint valami másnak és magasabb rendűnek a tudata emeli ki az állati ösztönlétből. Bennem él egy mély meggyőződés arról, hogy létezik egy felsőbb metafizikai rend, szellemi fensőbbség, hogy élményeink, tapasztalataink cselekedeteink jelentős hányadának része a titok, a szakrum. És e szakrum jelenlétét érezzük, de nem vagyunk képesek sem átlényegíteni, sem meghatározni. Pontosabban: csak nagyon ritkán vagyunk képesek rá. A magasabb rendű Lény és az egész természet feletti világ jelenvaló, és jelenvalósága kiiktathatalan része az emberi természetnek, gondolkodásnak, személyiségnek. Az erről alkotott felfogásomat személyes tapasztalataim támasztják alá. Persze, amikor életveszélyes helyzetben voltam, nem Isten létéről, nem metafizikai talányokról gondolkodtam, hanem arra összpontosítottam, hogyan tudnék a veszélyes csapdából kikerülni, miként szökhetnék meg. A metafizikai kérdések boncolgatásához időre, hosszú, nyugalmas órákra van szükség. Úgy vélem, nem véletlen, hogy az Istenről való gondolkodás hagyományosan olyan emberek kiváltsága volt, akiket körülölelt a kolostorok csöndje vagy a puszták neszét is elnyelő remetemagány. A külső világtól való elszigeteltség, elkülönülés tette lehetővé, hogy az ember el tudjon mélyülni a világmindenség és Isten létének titkaiba. Ez a csönd nekem még nem adatott meg. Még mindig túl sok a megvalósítandó tervem ahhoz, hogy meghitten társaloghassak Istennel. De valahol az írás is beszélgetés. Olvasóimon túl, vagy éppen olvasóim által Vele is folytatott beszélgetés. 1998 Elmenők, 197S 64
