Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - A szavak közti csend (Ryszard Kapuscinskivel beszélget Kovács István)
tűztük tollhegyre. Kritizáltuk az ostoba oktatási rendszert, s egyáltalán magát a rendszert. Az így kialakult éles vita előkészítője volt a lengyel októbernek.- Ön a lap kulturális rovatába nyert beosztást? — Én mindvégig vidéket járó riporterként dolgoztam. Rengeteget forgolódtam falun, ahol elképesztő szegénység, nyomor, áruhiány uralkodott. De hozzá kell tenni, Lengyelországban, eltérően a többi szocialista orszságtól, nem volt kolhozrendszer. A megművelhető földterületek mindössze 5-10 %-án alakultak termelőszövetkezetek. így a mi parasztjaink megőrizték egyéni tulajdonban lévő kisparaszti gazdaságaikat. Én magam személyesen éles vitába bonyolódtam a Krakkó melletti kohómű és városrész építésének vezetőivel. Nowa Huta kiemelt beruházás volt. Szörnyű visszaélések, csalások, lopások színhelye. Kollégáimmal sikerült az ottani üzelmeket lelepleznünk. A riportok és a publicisztikai cikkek nyomán cenzorunkat kirúgták, főszerkesztőnket állásában felfüggesztették. Az egyik általam írott cikk visszhangjaként összehívták a Központi Bizottság rendkívüli ülését. De végül meghátráltak, elismerték igazunkat és igyekeztek rendet teremteni Nowa Huta pártvezetésében és közigazgatási apparátusában. Ez nagy személyes sikerem volt. Huszonnegyedik életévemet tapostam akkor.- És hogyan lett külföldi tudósító? Nem sokkal ezután... — Nagyon szerettem volna külföldre utazni, világot látni. Nem vezérelt semmiféle konkrét cél. Pszichológiai tényezők motiválták, hogy átlépjem az országhatárt. Mivel nem lehetett sehová utazni, a külföldi út volt az álmok netovábbja. Elmondtam a főszerkesztő asszonynak, hogy feltétlen szeretnék külföldre menni. Mire ő megkérdezte, hogy hová. „Csehszlovákiába” — mondtam én áhítattal, mert más eszembe sem jutott. Más országot, ahová eljutni vágytam, el se tudtam képzelni. Emlékezetébe véshette kérésemet, mert egy alkalommal a következő ajánlattal fordult hozzám: „Szerkesztőségünknek juttattak némi pénzt, s akár messzebb is utazhatnál.” így kaptam megbízást arra, hogy Indiába, Pakisztánba és Afganisztánba utazzam.- Pontosan mikor? — 1956 augusztusában... így a magyar forradalom és a lengyel október idején nem voltam Lengyelországban, de még Európában sem. Több mint fél évet töltöttem külföldön, India isten háta mögötti tartományaiban. Rádió, sajtó híján fogalmam sem volt, mi történik a kelet-közép-európai térségben.- Ki szervezte Indián belüli utazásait? — Én magam — alkalmi helyi ismerőseim segítségével.- Akkoriban, a magyar forradalom leverése után Magyarországon nagy reményeket fűztek az angol uralomtól megszabadult Indiához. Úgy érezték, hogy India, a maga óriási nemzetközi tekintélyével, eredményesen járhat közbe az 1956. november 4-i szovjet katonai intervenció után kialakult magyar helyzet kompromisszumos megoldása érdekében. Talán jobban reménykedtünk vállalt közvetítő' szerepének eredményességében, mint az ENSZ fellépésében. A magyar közvéleményben mintha az a meggyőződés alakult volna ki, hogy a Szovjetuniónak számolnia kell azzal az erkölcsi tőkével, amelyet India 1945 után felhalmozott. Erről mi a véleménye? — India hatalmas ország. Nem csak területe, hanem népessége miatt is. Kína után a legnépesebb. Óriási tekintélye azon alapult, hogy az első ország volt, amely a gyarmatbirodalom felszámolásának folyamata során visszanyerte függetlenségét a II. világháború után. Ez Gandhi érdeme. Ö volt a gyarmatellenes mozgalom nagy képviselője, legendás alakja. Ebben az időben, 1956-ban India élén egy másik nagy tekintély, Jawaharlal Nehru állt. Nehru volt az akkor ala56
