Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - Toldi Éva: Az író utcája (Gion Nándor: Jéghegyen, szalmakalapban)
szépirodalom bőseit maga a narráció formálja. A képregény szereplői előre meghatározottak, nem követhetjük jellemük alakulását a mesében. Amint megjelen- nek, definiálja őket a rajz.” (Jegyzetek a képregény meséjéről. In: Történelemközelben. Fórum Könyvkiadó, Újvidék, 1995-41.1.) A folyóirat közölt művészi képregényeket, vagy ahogy Várady Tibor nevezi őket, „igényes kísérleteket”. A galamb című novellát a kortárs kritikusok az 1970-es évek közepén kiemelkedő alkotásnak tartották, mára azonban a szövegnek csak művelődéstörténeti konnotációi tarthatnak számot, érdeklődésünkre. A Jéghegyen, szalmakalapban legemlékezetesebb lapjai — és így Gion Nándor novellisztikájának legeredetibb oldalai — azok. amelyekben a novellaíró realista hajlama a fikcióval vegyül. Valóság és képzelet, álom és hétköznapi monotónia keveredik benne a hihetőségnek és a hihetetlennek azon a határsávján, amelynek megfogalmazása Gion Nándor prózájának eredetiségét bizonyítja. Az Ezen az oldalonból a kocsmárosné és a késdobáló művész szerelmi búcsújelenete marad emlékezetes, Az angyali vigasságain ajég alá merült kisfiú kimentésének története vagy a bűnözőktől való megszabadulás végén az evés mindent megoldó katartikus nagyjelenete. Az Olyan, mintha nyár volna című kötetből pedig A postás, aki egy ujjal tudott fütyülni című novella zárójelente rugaszkodik a magasba a realitás talajáról, s válik e novellisztika emlékezetes történetévé: Tennünk kell valamit — mondta. — A postás meg fog fagyni. Ismét leissza majd magát, elalszik a kerítés mellett, és meg fog fagyni. [...] Burai J. ekkor hazafutott, hozott egy darab szalonnát és zsineget. Elmentünk a postás házához, és Burai J. az egyik eperfára felkötözte a szalonnát. Fél óra múlva apró, színes madarak gyülekeztek az eperfa körül; csízek, cinkék és a megfagyott szalonnadarabot csipkedték. Később egy vörösbegy is odaszállt. A postás dél körül jött haza tökrészegen. Ezúttal is megállt a kerítés mellett, de nem aludt el, kimeresztett szemekkel bámulta a madarakat. Egész délután nézte éltet, néha szájába dugta a mutatóujját és halkan füttyentett a madaraknak. Azok néhányszor riadtan szétrebbentek, de csakhamar megszokták a füty- työgést, és nyugodtan csipkedték a szalonnadarabokat. A postás attól kezdve nem aludt délutánonként, fütyörészett, a madaraknak, szinte beszélgetett velük. A kis Burai J. meg továbbra is eljárt oda mindennap, mert ő komolyan elhatározta, hogy megtanul egy ujjal fügyülni, ha beledöglik is.” A Jéghegyen, szalmakalapban olvasója azt láthatja, hogy a válogatás Gion Nándor prózájának még egy fontos jellemzőjét hangsúlyossá teszi. Nem csupán „tündéri” realizmusát érzékelteti, hanem mindenekeló'tt azokat a szövegeket helyezi előtérbe, amelyet a valósággal való közvetlen megfeleltethetőség kritériumának megfelelnek. Az Ezen az oldala nh in is megtalálhatjuk a nyomatékos utalást. A lecsúszott, egykori partizán százados és városi elöljáró halálakor hangzik el a címet is megfejtő mondat: Várni kellene — mondta Dobre nehogy megint megorroljanak ránk. Rossz néven veszik majd, ha eltemetjük az ő halottjukat. így is azt mondják, hogy velünk ezen az oldalon mindig valami baj van.” Az utóbbi években keletkezett szövegeinek középpontjában rendre napi aktualitásokat találunk, sorra szövegeibe emeli a háborús hátország eseményeit, benzincsempészes, fegyverkereskedelmes világát. Egy ország és egy szép illúzió szertefoszlásaként látja novellái alteregóját, M. Holló János írót jéghegyen állni szalmakalappal a fején, cukornáddal a kezében. S ha ehhez hozzávesszük, hogy regénytrilógiájában a nemzetiségi kérdés hangsúlyos szerepet kap, láthatjuk, hogy Gion Nándor soha nem is akarta a direkt, valósággal való megfeleltetéseket elkerülni, elébe ment a legkényesebb kihívásoknak is. A novellaválogatás ezt az írói törekvést tükrözi. 38
