Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - Gion Nándor: Aranyosról , illetve kettős szerelmeimről (Naplórészlet)
Bizonyára azért, mert kezdetben ezekbe a bajokba is amiatt keveredtem, mert fordítva futottam neki az érzelmi életnek, holott éveken át láttam, hogy hogyan kell jókedvűen levezényelni a kettős vagy akár hármas szerelmeket is. Én ehelyett valamikor tízéves koromban elhatároztam, hogy szerelmes leszek egyik osztálytársnőmbe, akibe előzőleg már a legjobb barátom is beleszeretett. Ebből nem lett semmiféle probléma, nem rivalizáltunk egymással, iskolából hazamenet naponta megbeszéltük, hogy a lány milyen gyönyörű, és mindkettőnkre nedves, biztató szemekkel néz, ennyi elég is volt akkoriban, mire pedig többre vágytunk volna, a szép lányt a szülei kiemelték az iskolából, tanyára vitték, onnan később férjhez ment egy kérges kezű tanyasi legényhez, akinek öt gyereket szült, mi meg jobb híján a fiatalabb tanárnőket bámultuk nedves és vágyakozó szemekkel az iskolapadból, de ők is sorra férjhez mentek, leginkább a legközelebbről kéznél lévő tanár kollégákhoz, ők is gyerekeket szültek, és úgy éreztük, hogy illene már valakibe komolyan szerelmesnek lenni. Túl fiatal, zavart és tanácstalan voltam még, ezt azzal próbáltam leplezni, hogy rendkívül igényes és válogatós vagyok, barátaim ezt mindvégig elhitték, a lányok azonban gyorsan rájöttek, hogy ki kell mozdítaniuk a mulyaságomból, az egyik óraközi szünetben vihogva közölték velem, hogy leghosszabb hajú barátnőjük hajlandó lenne belémszeretni, amennyiben én is viszonoznám érzelmeit. Megfontoltam a dolgot, a lány igen satnya volt, de rendkívül szép arcú, és a haja a derekáig ért, mindig imádtam a hosszú nó'i hajakat, úgy döntöttem, hogy viszonzom a gyöngéd érzelmeket, mellesleg a tisztesség is így kívánta. Ez persze bizonyos anyagi megterheléssel járt, a lányt illett kéthetenként legalább egyszer elvinnem moziba, ahol görcsösen szorongattuk egymás kezét, tenyereink összeizzadtak, és minden film csodálatos volt. Eközben azonban véletlenül összesodródtam egy rövid hajú lánnyal valamelyik litánián, szerettem ezeket az esti istentiszteleteket, mert a felnőttek összhangban énekeltek, és még egészen korai ifjúkoromban az én hangom sem mutált, a lány is csengő hangon énekelt mellettem, a haja ugyan nem tetszett, de kikeményített hófehér ruhába volt öltözve, mintha elsőáldozásra készülődne, az elsőáldozós lányok mindig gyönyörűek, megkérdeztem hát tőle, hogy mise után hajlandó lenne-e elsétálni velem a folyó mellé, ahol békesség van a nádas szélében, a békák elégedetten kuruttyolnak, a tücskök vidáman ciripelnek, a denevérek meg nesztelenül röpködnek a levegőben. Ékesszólóan beszéltem az egyházi énekek szüneteiben, többször megkérdeztem, hogy hajlandó lenne-e...? Hajlandó volt. Kézenfogva sétáltunk el a folyó irányába a vásártéren keresztül, barátaim, a kömyékbeh kamaszok rongylabdával fociztak, a szokásos esti mérkőzésüket vívták, kiabáltak, hogy sürgősen álljak be én is közéjük, mert a mi utcánk csapata gyöngélkedett nélkülem, és amikor elhárítottam az invitálást, kétértelmű vagy inkább egyértelmű megjegyzéseket ordi- báltak utánunk a férfiak és a nők viszonyára vonatkozóan. Volt azonban némi tekintélyem azon a tájékon, a gúnyos megjegyzéseket lepergettem magamról, a fehérruhás lánnyal elsétáltunk a folyóhoz, leültünk a parton, néztük a vizet a lábunk alatt, a csillagokat a fejünk felett, és én átkaroltam a fehérruhás vállat. Ennél több nem történt, de ennyi is elég volt, mert szép volt a folyó és az ég. A fehérruhás lány is. Meg az a másik. A hosszúhajú. 3
