Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 10. szám - Lőrinczy Huba: "A műveltség meghalt, a nihil él " (Márai Sándor: Jelvény és jelentés)

könnyíti dolgunkat, hogy maga a szerző siet segítségünkre. A Színház című hetilap 1947/41-es számában ekként nyilatkozott Márai (az első kiemelés tőle, a többi a magunké!): „Karácsonyra jelenik meg a Sértődöttek című regényem. (...) három kötetben lezár egy élménykört (...). A »Sértődőttek«-ben a két első rész alakjai és problémái élnek tovább, természetesen más életkorban és másféle problémák között. Mint minden család- és nemzedékregény, a »Sértődöttek« is az idő kérdéseire szeretne felelni: egy család sorsa belenő az időbe, annak végzetébe, s együtt érik, épül és pusztul vele” (idézi: Fried István: Márai Sándor titkai nyomában, Salgótarján, 1993. 77.). Kitetszik ez idézetből: a Garrenek az író elképzelése szerint is Garrenek, vagyis a polgáriét sűrítményei, szimbólumai. Mitikus hősök, kiknek életkora (szemben például Thomas Mann Buddenbrookjaival avagy Martin du Gard Thibault-fívéreivel) nem igazodik a hétköznapokban érvényes időszámításhoz; nem ismerik az idő törvényeit, irreverzibilis voltát, olyanok, mint — Ady szavával szólva —„... akinek nem egy ifjúsága van, de váltogatja az ifjúságokat” (vö.: Ady Endre: Az irodalomról. Bp., 1961. 358.). Innen nézvést érthető meg, hogy a Garrenek — ámbár családtörténetük, rokonságuk, emberi kapcsolataik sora (stb.) változatlan marad - miért nem korosodnak, miért nem igazodik életük a kronológiához, miért mozoghatnak oly szabadon és fesztelenül a históriai időben s a személyes létidőben. Ami pedig a Jelvény és jelentés, valamint A hang (nemkülönben a harmadik kötet) időtömörítő technikáját illeti: Márai főként e megoldással hangsúlyozza, hogy - függetlenül a művek megannyi valóságvonatkozásától, a dokumentáris hűségűnek tetsző részletektől, a bennük említett avagy ábrázolt dolgok, események, helyzetek faktumjellegétól — nem kortörténeti, hagyományosan realista regényeket ír. Egy jelenség lényegét óhajtja megragadni, összevon, összesűrít hát egymástól több évnyi távolságban létező szituációkat és tényeket, hatályon kívül helyezvén az órával, naptárral mérhető valóságos, objektív időt — annál inkább közelítvén a mitologikushoz. (Hasonló konzekvenciákra jut Fried István is, noha más összefüggések vizsgálata közben: i.m. 81.) A Jelvény és jelentés — tágabban: a három kötet — a regényírói gyakorlatban igazolja s szemlélteti Márai elméleti jellegű fölismerését: „... minden nagy epikának (...) egy igazi hőse van: az idő” (vö.: Ihlet és nemzedék. Bp., 1992. 100.).

E könyv — akár a ciklus valamennyi darabja — eseményekben, fordulatokban fölöttébb szűkölködik, elannyira, hogy fabulája néhány mondatban összefoglalható. Garren Péter — Emmánuel megbízásából — Berlinbe utazik, hogy lényeglátó szemtanúja legyen a Némethonban születő veszedelmes új világnak. Nyugtalanító előérzetek és gondolatok közt hányódik már a vonaton is, s balsejtelmei csak fokozódnak, amidőn megtudja, hogy Goethe és Berten immár „Nem időszerű” olvasmány (17. stb.) — Schiller, Hölderlin, Nietzsche annál inkább, az új „vallás” propaganda-irodalmáról nem is beszélve —, s amidőn fölfogja a főváros rendjén és lüktetésén átütő halálvágyat. Utóbb viszontlátja Tamást, ki valaminő homályos, ám fontos és bizalmi állást tölt be Berlinben, s döbbent viszolygással fedezi fel a féltestvér kabátjának gomblyukában a jelvényt (nyilvánvalóan a szvasztikát, bár a horogkereszt szó — akár Hitler neve — egyszer sem hangzik el a regényben). Lehangoltan s folyvást érzékek azt is, hogy öccse fél valamitől, majd egy fenyőerdő tisztásán hosszan beszélgetnek egymással. A késő délután bízvást jelképesnek mondható koromfekete éjszakába zuhan, Tamás pedig elmondja, hogy a régi Isten, a régi istenek meghaltak (48. etc. — Nietzschére nem gondolni képtelenség!), s hogy a germánság - ha kell, „emberáldozat”, „háború” (50., 51.) árán is — új Messiást ad a világnak. Néhány nap múltán Péter — öccse segélyével — eljut a Sportpalastba, hogy lássa, hallja maga is a Megváltót, ám hasztalan a tömeg83