Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Kerék Imre: Az igazi poézis keresése (Takáts Gyula: Írások Berzsenyi Dánielről)
nem csekély: a verseket a gondolkodástörténetet rekonstruálni kívánó, arra koncentráló kutató csupán a költő eszméinek, filozófiai nézeteinek illusztrálására használja föl. A megközelítés két oldalról is lehetséges, ha a kutató a maga módszerét nem tekinti kizárólagosnak és egyedül üdvözítőnek: a versek felől, illetve a foként bölcseleti művekben kifejtett nézetek oldaláról. Lengyel András az utóbbit követi. Hogy a költészetet sem hanyagolja el, azt egyebek között a kötetet záró, József Attila, Kosztolányi Dezső és a mindkettőjük gondolatvilágában és költészetében oly jelentős helyet elfoglal semmi (talán ez a helytállóbb, mintsem a Lengyel András által használt nihilizmus fogalma) szerepének, összefüggéseinek szentelt tanulmány bizonyítja. Filológiai pontosság, versértelmezési kísérlet és gondolkodástörténeti szempont itt ötvöződik leginkább. József Attila más költőkhöz fűződő, igencsak problematikus viszonya ismeretében (elegendő, ha Babitsra gondolunk) Kosztolányi Dezsőhöz kötődő felhőtlen és termékeny kapcsolata, mely valóban kölcsönösnek nevezhető. Kosztolányi verseinek - légióként a Számadás kötetben megjelenteknek - és József Attila - elsősorban kései - költészetének egybecsengései, melyet számosán említettek már, de talán a legtöbb párhuzamra Lengyel András lelt rá, megérdemlik a tüzetesebb vizsgálatot. A vershelyzet (önmegszólító versek: „légy, ami lennél” — Kosztolányinál, „légy, ami vagy” - József Attilánál) hasonló volta, az egymást idéző verssorok, az azonos rímpárok (kincs - ami nincs; látszom - játszom) bizonyítják ezt a szokatlanul intenzív kapcsolatot, illetve hatást. Vitázni való van - és gondolom, lesz is - Lengyel Andrással (nem utolsó sorban a versek értelmezése tekintetében). Jó lenne, ha ez épp olyan elegáns modorban történne, mint ahogyan Lengyel András vitázik a József Attila-kutatókkal. S végezetül: jogosult-e a gondolkodástörténeti megközelítés József Attila tekintetében? Ha elsősorban nem a gondolkodót, hanem a költőt látjuk benne, ha tekintetbe vesszük sajátos lelki alkatát és annak ihletett átlé- nyegülését alkotásaiban, igennel válaszolhatunk. ,A költészetet - úja költőnkről Szerb Antal - nemcsak a költemények teszik. A verseken kívül talán még sokkal inkább hozzá tartozik az ember, aki a versek mögött áll, és a sors, melyet az ember hordoz, vagy amely összezúzza őt.” (Tekintet, 1996) Szőke György Az igazi poézis keresése Takáts Gyula: írások Berzsenyi Dánielről Hogy Berzsenyi költészete nem valamiféle holt kövület, mitológiai utalásokkal terhelt, nehézkes, mai versízlésünktől távol álló költemények rekvizitum-halmaza, hanem ma is élő-eleven csörgedezésű kristályforrás, ihle- tő-ösztönző erő mai költészetünkben, többek között Kassák, Füst Milán, Weöres Sándor, Nagy László, Ágh István és más jeles költőink nagy klasszikusunk emlékének, életművének hódoló, vagy abból rejtett ereken át táplálkozó költeményei is tanúsítják. A költő igazi felfedezése valójában századunkban kezdődött. A Nyugat költői közül Tóth Árpád ünnepelte borongva a „zord énekest”, „az ős magyar síkságon antik Ossát”, Babits szintén kimutathatóan sokat tanult tőle: ó- klasszikai versformákban írt költeményei éppúgy Berzsenyi intenzív hatásáról vallanak áttételesen, mint esszéiben, irodalomtörténetében rá vonatkozó megállapításai, elemzései. Németh László kivételes eru- dicióval megformált, nagyszerű könyvet szentelt életpályájának, költészetének átfogó bemutatására, mellyel azután lendületet adott a különböző, új szempontokat felvető, korszerű vizsgálódásoknak. (Merényi Oszkár, Vargha Balázs, Orosz László munkáit említeném itt csak). S hogy Berzsenyi jelentőségéhez mérten elfoglalhassa méltó helyét köztudatunkban, s kultusza napjainkban is mindinkább kiterebélyesedhessék, talán senki sem tett annyit ennek érdekében költőink közül, mint Takáts Gyula, akit szinte pályája kezdetétől foglalkoztat a nagy előd élete és költészete. S mindennek nemeseik kiváló tanulmányaiban, elemzéseiben láthatjuk nyomát, hanem saját lírájában is. Kiváló pálya- és kortársaihoz hasonlóan ő is több szép, erőteljesen markáns költeménnyel örökíti meg a „somogyi klasszikus” alakját. Ehhez járul még lankadatlan szervező, népszerűsítő munkája, egyebek között pl. a Berzsenyi 93
