Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 4. szám - „Mint forró csontok a máglyán” (Kovács András Ferenccel beszélget Fűzi László)

lért Sándor, Horváth Andor, Deák Tamás, Székely János, Gálfalvi Zsolt, Szőcs István, Marosi Péter, Kántor Lajos, Kocsis István, Szilágyi István, K. Jakab Antal, Gáli Ernő, Páll Lajos, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Nagy Mária, Vári Attila, Kemény Árpád, Szávai Géza, Gálfalvi György, Markó Béla - és még sokan mások. Mert biztos, hogy sokakat kifelejtettem... Máskor meg mi utazgattunk, találkozgattunk szerte az országban. Jól emlékszem például a kolozsvári pillanatokra: a Jókai utcára, a volt Rhédey-palotára, ahol Elekes nagyszüleim laktak, s ugyanott az Utunk redakciójára, vagy később a Szentegyház utcai szerkesztőségre is, meg a nagy fagylaltozásokra, és a Korunk és a Napsugár szerkesztőségére is, s arra is, amikor Lászlóffy Ali a Szent György téren a levegőbe pattogtatott szikrázó játék-géppisztolyommal. És emlékszem még messzebbi bukaresti találkozásokra, Majtényiék magnóliás házában, vidám kompánia csevegett a teraszon: Erik, a mindenkori Titok Bácsi, Öli és a lányok, Mone és Jancsi, Szisz és Hervay, mi pedig Kobakkal a nagy verandái vendégasztal alatt mászkáltunk, bosszantottuk a felnőtt lábakat, cowboyosdit játszottunk, vagy mit? Mert még csak vásott kölykök voltunk... Azon a nyáron láttam először a tengert... És emlékszem még régi marosvásárhelyi napokra, Marosi Barnáéknál, az egykori Térjmeg, vagyis a mai Köteles Sámuel utcában, a Bolyai-Molter-Sényi-féle házban, ahol még a negyvenes évek elején Molter tanár úr valamiféle nyilasmisiként mutatta be az éppen ott vendégeskedő Móricz Zsigmondnak egyik kedvenc tanítványát, az én édesapámat... dehát még én is emlékszem a csendesen pipázgató Molter Károly bácsira, mint ahogy homályosan emlékezni vélek báró Kemény János mosolyára is... Valahogy minden összeér, összeáll lassan: az emlékezetek érintik egymást, kört írnak, és visszatérnek önmagukba. Folytonosság és folyamat ez, egyfajta teljességérzet...- Kiket, miket olvastál gyerekkorodban?- Csakúgy, mint általában bármely más gyerkőc... Sok népmesét, Benedek Eleket, Fodor Sándor csodálatos Csipikéjét! Továbbá Kányádi, Majtényi, Páskándi, Szilágyi Domokos vagy Veress Zoltán gyermekverseit. De Weöres, Zelk vagy Nemes Nagy gyermekverseit szintúgy. Még Romhányi József rímes meséit is kívülről fújtam... Rengeteg gyerekkönyvet, ifjúsági könyvet nyűttem el akkoriban. Egy részük mára már szétszakadozott, avagy a lehető legtermészetesebben lassanként átvándorolt Krisztina lányom s Fanni leánykám gyarapodó, készületben lévő kiskönyvtárába... Adná a Fennvaló, hogy mind a ketten megszeressék őket, hogy mind a ketten olvassák, és el is tudják majd kedvvel olvasni valahányat. Vagy hát a nekik tetszőket. Mert nekem amolyan „fiús” olvasmányaim voltak: sok Verne Gyulák meg indiános könyvek, Cooper és May Károly. Aztán Dumas és Paul Féval, szóval általában a Blood kapitány-féle kardosköpenyes kalandregények, történelmi regények. Walter Scott és Stevenson munkái. Meg Dékány András tengerészkönyvei. Meg például Hegedűs Géza. És főleg Révay József antik tárgyú regényei: az ő Horatius-életrajzát háromszor is elolvastam. Úgy látszik, már akkoriban is, túlságosan is újraolvasó típus lehettem, mert Kiplinget és az Ezeregyéjszaka felnőtt változatát négyszer, a Pál utcai fiúkat hétszer, az Egri csillagokat nyolcszor, a Tom Sawyert és a Huckleberry Finnt körülbelül kilencszer olvastam el. Mark Twain nálam „alapító” maradt... Akárcsak Mikszáth Kálmán, akitől majdnem minden lehetőt elolvastam már akkortájt, vagy valamicskével később, főleg a csíkzsögödi, meg bálványosi nagy családi nyaralások alatt. De a klasszikusokról szólván megemlíteném, hogy Petőfi János vitézét például tizenkétszer olvastam el egyetlen nyári vakációmon, a nagyszülői ház, a hajdani Kovács-porta tornácán, Marossárpatakon... Ott mindig kézügyben

24