Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Kántor Lajos: Tágkeblű tájhaza
Kántor Lajos TÁGKEBLŰ TÁJHAZA Egy identitás-térkép vázlata „Kehely és kard volt öröké, szentelt borával a kelyhet eladta keserű tudásért s vándorbotra cserélte a kardot, vésett üzenettel a hűségről vashüvelyén. ” (Cs Szabó László: Erdély. - A tág haza c. verskötetből) A ■A Az én „szerelmes földrajzomnak” - mint valószínűleg mindenkiének - külön története van. Kezdhetném Cs. Szabóval, akitől (Szabó Zoltán bevallása szerint) a fogalom és így a köteteim is származik, hiszen londoni és budapesti találkozásaink, levélváltásunk és könyvcserénk Cs-vel az összecsomózható emlékszálakra, Erdélyre vezethetők vissza. És természetesen Szabó Zoltánnal magával kell folytatnom, szintén Londonországban, pontosabban Kew Greenben, Surrey-ben; de nem 1964-ben, amikor a Szerelmes földrajz második (Occidental Press, Washington jelzetű) kiadásának előszava készült, hanem 1973-ban, ahogy az első oldali bejegyzésben olvasható. A nagylelkűen túlzó dedikáció londoni látogatásomkor (első nyugat-európai utazásom célállomásán) született; Siklós Pista vitt el Szabó Zoltánékhoz, kellemes estét tölthettem ott lakásuk vagonszerű földszinti helyiségében, amelyet franciaországi falusi templomból származó fafaragások díszítettek. De csak "ezt érzékeltem díszletként, a házigazda, az ifjú feleség, a ház egészének hangulata, a fogadtatás a legtermészetesebb volt. Akár el is hihettem abban a pillanatban, az erdélyinek szóló lelkesültségben, ami a Szerelmes földrajz sárga vászonkötésű példányába a szerző kezeírásával bekerült: „Kántor Lajosnak barátja Sz. Zoltán London, 73.6.13.” Ha „normális” körülmények közt, az 1942-es Nyugat-kiadást olvasom először, lehet, a Forrás szerkesztőitől érkező levelet másképpen fogadom, s „a Hozzád legközelebb álló tájról (helyről)” fordulatban kifejezett kérésre olyan vallomást próbálok írni, melyben a Szabó Zoltán-könyv megszületésének 55. évfordulóján azt adhatom, amit feltételezhetően várnak tőlem: hamisítatlan erdélyi, kolozsvári szöveget, egy - földrajzilag pontosan determinált - részét az írói, irodalmi nagy egésznek, a valóságos és szellemi hazának. Ám az Occidental Press, a londoni ajánlás, a hetvenes évektől máig erősödő szétáramlás (hogy elkerüljem az olyan csúnya szavakat, mint repatriálás, disszidens, emigráció) Szabó Zoltán pontosabb olvasására késztet, és arra kényszerít, hogy magamat ugyancsak szigorúbban faggassam, legbelül. Vagyis ne engedjek a könnyű csábításnak, a hagyományos romantikának, az elérzékenyülésnek, a hajdani (történelmi) Erdély csodálatának. Persze, az én szerelmes földrajzom nem kezdődhet máshol, mint szülővárosomban, anyám és anyai nagyszüleim városában (ahol, számomra korántsem mellesleg, nagyanyám az evangélikus elemiben Cs. Szabó Lászlót tanította, s tanítónőként Reményik Sándor barátságát, tiszteletét bírta); apám 28
