Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Benkő Samu: Gyalogúton a szülőföld határában
pörögnek körülöttünk a táncosok. Évtizedek óta minden nyáron megtartják itt, óriási érdeklődés mellett, az élő folklór seregszemléjét. A vár komoran és büszkén magaslik fölöttünk, s a tiszta levegőben mintha repülni akarnának az aranyszínű, bíborló bükkerdők. Szép az ősz az idén Bálványosfürdőn; hallgatom a kénes gödör makacs bugyborékolását, körös-körül sziszegnek-zizegnek, fáradhatatlanul hullanak a levelek... Hogyan is írta Rilke?! „Mintha odafönn az égi kertek lombja hervadozna...” Benkő Samu GYALOGÚTON A SZÜLŐFÖLD HATÁRÁBAN J. A-assák Lajos alkalmasint keservesen megszenvedett élmények nyomán jelentette be, hogy Széttépem eltaposom mindazt ami a múlt árnyékában burjánzik (Kívánság,) és tanácsolta azt versei olvasójának, hogy Ha eltemetted halottaidat ne gondolj rájuk. (Halottaink nélkül) Rajtam nem segítettek a költői szavak. Halottaimat én is eltemettem, de gondolok rájuk. Mégpedig gyakran és a legváltozatosabb képzettársítások rendjén. És nemcsak családtagot, barátot, munkatársat temettem, hanem az élet kérlelhetetlen parancsából sírba helyeztem tájakat is. Köztük szülőfalumat (a Nyárád menti Lőrincfalvát) és a kora gyermekségem színhelyét (a Kisküküllő menti Küküllőszéplakot). A tájakat nem egyszeri, többé-kevésbé ünnepélyes szertartással temetjük el, mint szeretteinket, hanem a változások kényszerű tudomásulvételével, belenyugodva, hogy az, ami egykor tárgyi valóság volt, az rendre agytekervényeinkbe vésődött emlékezetté lényegül. Eltemettem tehát falvaimat, de gondolatban és álmaimban minduntalan utcáikat járom, határukban csatangolok, folyói selymes vizeiben fürdőm, s ha nagy ritkán pónyikalmába harapok vagy a lucskos káposztában nyelvem felismeri a csombort, az ordás palacsintában a kapor ízét, velük együtt fülembe cseng a lőrincfalvi harangok, illetőleg a széplaki református templom orgonájának hangja. Azt is tudom azonban, hogy e tájak tárgyiasult emlékei is csak addig élnek, amíg én és nagyon apadó nemzedékem őrzi őket, mert velünk nyomtalanul sírba szállnak. Ha tájainkhoz kötődő, élménnyé dúsult gondolatainkat valamilyen formában rögzítjük (leírjuk, lerajzoljuk, netán szoborba mintázzuk), akkor ez csak tengeri hullámokra bízott palackpostaként vihet sápadt üzenetet arról, 19
