Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - XI-XII. rész)
- Az ilyen világ nem maradhat meg sokáig.- Nem maradhat meg sokáig, de azért eltart egy ideig — mondtam. A feleségem rendet csinált reggeli után a konyhában, és azt tanácsolta:- Feküdjél le aludni. Pihend ki magad a fárasztó győzelem után. Én elmegyek Deszánkához.- Deszánkához? Az meg kicsoda?- Elke Schultz. Amikor férjhez ment Sztojánhoz muszáj volt a szerb nevet felvennie. Nagyon boldog, megerősödött, áldott állapotban van, és Sztoján mindig figyelmes hozzá, ha hazalátogat a táborból, de nagyon hiányzik neki a német beszéd. Meg nekem is. Néhány dolgon már elcsodálkoztam ezen a ködös reggelen, most megint csodálkoztam egy kicsit.- Te már majdnem teljesen elfelejtettél németül.- Majd visszatanulok. Télen gyakrabban összejárhatunk Deszánkával, beszélgethetünk németül mindenféléről. A gyerekét is én fogom világra segíteni. Rézi vállkendőbe burkolódzott, és lement németül beszélgetni Elke Schultz-cal, én üldögéltem egy darabig, tényleg rám fért már a pihenés, aztán mégsem feküdtem le. A sublótból előkerestem egy kis karácsonyi gyertyát, zsebre vágtam, elsétáltam Bata Jánoshoz, és kölcsönkértem a halászcsónakját. Lecsorogtam a folyón messzire a falutól, a folyó fölött még sűrűbb volt a köd, mint az utcákon, de a sűrű ködben is, a téglagyáron túl, jó helyen kormányoztam be a csónakot a nádasba a devecseri dombok alá. Valamikor a kártyákból azt jósolta nekem egy fénylő fejű, kopasz öregember, a Szentigaz, hogy boldog életem lesz, amerre csak megyek, széthajlanak előttem az ágak. A sűrű nádasban meg kellett kínlódnom, a nádszálak nem hajlottak szét, de megtaláltam az utat, partot értem, és a csónakból egyenesen a domboldalba vájt pincébe vagy inkább barlangba léptem. Itt tényleg sosem találták volna meg Török Ádámot, inkább előcsalogatták, nem hagyták, hogy esetleg jobb időkben jobb helyre szökjön. Meggyújtottam a karácsonyi gyertyát, az aprócska fénynél hatalmasnak tetszett a barlang. A vadászpuska és a pisztoly olajos rongyokkal volt átkötözve. A töltényeket is megtaláltam egy kartondobozban. Mire a kis gyertya ellobbant, már visszaléptem a csónakba. Két pézsmapatkány nézett rám kíváncsi, kerek, barna szemekkel a vízből, amikor kézbe vettem az evezőt, gyorsan eltűntek a nádasban. Visszaeveztem a faluba, a csónakot a helyére láncoltam, Török Adám fegyvereit hazavittem. A csöveket és a závárzatokat megtörölgettem petróle- umos ronggyal, majd bekentem disznózsírral, a pisztolyt az én forgópisztolyom mellé rejtettem a góréban, a puskát levittem a szalmakazal alá a verembe, a lisztes zsákok mögé. Nem állt szándékomban fegyvert emelni valakire, de azért a vadászpuska meg a pisztoly mégiscsak jobb helyen van itt a kezem ügyében, mint a pézsmapatkányok között. Vége 60
