Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - XI-XII. rész)
- A fogak is jó minőségű aranyból készültek.- Török Adám mindig adott magára.- Marica grófnő nagyon elégedett volt, Bözsit és a két lányt szinte a levegőbe röpítve vitte át a határon. Most már nem eshet bántódásuk. Megmentettem őket. Bözsiéknek tényleg nem esett többé bántódásuk, kezdetben ugyan sokfelé hányódtak, végül azonban megállapodtak Százhalombattán, Péter özvegye, Pazaver Júlia is odaköltözött a lányával, Stefit itt fogadták, amikor évek múlva kiszabadult a hadifogságból, és rendeződött az életük. Mi meg magunknak örültünk azon a mosolygós estén.- Hazafelé jövet néha énekeltem az úton — mondta Rézi.- Mostanában ritkán énekelünk.- Néha játszhatnál nekem is a citerán.- Rászolgáltál. Elővettem a citerát, játszani kezdtem, és énekeltünk mind a ketten. Nem olyan hangosan, mint régen, de most is szépen énekeltünk. Még Keveházi Krebs Péternek is tetszett volna, ő mindig szeretett hallgatni bennünket. És ettől kezdve valahogy jókedvűek lettek a napjaink, vidámabban készültünk az aratásra. Belies Györgye búzáját arattuk le. Keserves munka volt, elszoktam a kaszálástól és merev jobb karommal megint széles rendet kellett vágnom, úgy éreztem, hogy tőből kiszakadnak a karjaim, sajgott minden csontom, de hajtottunk megállás nélkül, hogy minél több jusson nekünk is a búzából. Belies Györgye tisztességgel kiadta a részünket, kölcsönadott egy szekeret is vendégoldalakkal és két lóval, hogy hazavigyük a búzakévéinket. Magasra tornyozott kévéken ültünk, a lovak lassan, erőlködve húzták be a búzát a faluba, kétszer kellett fordulnunk, sokat dolgoztunk, hogy legyen elég kenyerünk. A második fuvarnál majdnem nagy baj történt. Aratás és hordás után az emberek pihentek egy kicsit, nappal is elmehettek a kocsmákba. A szép nyári napon Szenei Bálint kocsmája előtt elég sokan ácsorogtak, az utcán az eperfák hűvösében iszogattak. Imris Tamás is köztük volt. Már messziről láthattak bennünket a vánszorgó tornyos szekéren, és amikor az utcasarokra értünk, Imris Tamás az út közepére állt, megállította a lovakat, kezében sörösüveget tartott, forradásos homlokát az ég felé fordította és nekem beszélt.- Itt vagy hát, öreg kecskebéka! Öreg, bagzó kecskebéka. De hol van a zöld egyenruhád? Hol van a pisztolyod? Elvették, ugye? Fehér lovad sincs már! Rézi rám nézett.- Fogd be a száját.- Tökrészeg - mondtam. — Nem tudja, hogy mit beszél. Imris Tamás meg mondta, csak mondta a magáét a lovak előtt.- Poros vagy, mint a partra dobott döglődő hal. Meg büdös is vagy. Büdös paraszt, akinek nem maradt semmije. Nem is lesz soha semmije...- Én befogom a száját — sziszegte Rézi. Vállára tettem a kezem.- Nyughass! 52
