Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Szekér Endre: A modern magyar esszé néhány sajátossága
majd önéletrajzokat vet össze: Sinkó Ervinét, Arthur Koestlerét, Borisz Paszternákét és Anatolij Ribakovét. Az irodalomtörténész komoly elemzésén azonban gyakran „átüt” a vér, sokaké. Tömör mondatai csak látszólag higgadt kijelentések. Mögöttük ott él az irodalomtörténész, a professzor félelme, rokon- szenve, fájdalma, megdöbbenése. („Zsivagót gyomorszájon vágta a történelem, kitaszították belőle. Nem lehet önmaga két rossz között. Buknia kell a színvonalat vesztett világban.”) — Kántor Lajos irodalomtörténeti munkái (pl. Alapozás, Hamlet a bántott félhez tartozik, Itt valami más stb.) mellett vagy azokban gyakran első' személyesen meg kell szólalnia. Kongresszusokon van Bécstól Párizsig. Neki mindenütt fel kell szólalnia, nem magáért, hanem a többiekért, az erdélyi irodalomért. Mindenkit ismert és ismer irodalmunk jelenében: Balogh Edgárt, Gaál Gábort, Horváth Imrét, Bartalis Jánost, Kányádi Sándort stb. De neki egyszerre irodalomtörténészként és barátként kell szólnia, írnia. („Mi köze van ehhez a játéknak? Nagyon sok. A Bartók Amerikában Szilágyi Domokos legjátékosabb versei közé tartozik. A legtragikusabb hangúak közé. És a két állítás között nincs ellentmondás. — Már Kosztolányi tudta: »S akarsz, akarsz-e játszani halált?«,,) - És Domokos Mátyás amikor a Leletmentéssel áttöri a hagyományos irodalomtörténet korlátáit, és a szerzőiekéi, levelekkel, lektori jelentésekkel, irodalompolitikával stb. küszködve vall Déry Tibor, Weöres Sándor és mások könyveinek kiadási kálváriáról? Irodalomtörténet és rejtett adalékok, nyílt vallomások összetett remekműve ez a könyv. (,,... mintha Kafka »kastélyában« bolyonganánk, miközben ismeretlen hatalmak kifürkészhetetlen szempontok szerint, de megfellebezhetetlen módon döntenek rólunk.”) És a verselemzés is esszévé válik Domokos Mátyás és Lator László kezében (Versekről, költőkkel), amikor Takáts Gyula kapcsán Picassoról, Braque-ról, Egry Józsefről beszél, a csodálatos fényekről, a dionüszoszi mámorról. És beszélgetésben ott van a mediterrán szellem, Horatius, Tibullus. (,,... mennyire kizökkent természetes menetéből az idó' nem sokkal később minálunk, s hogy olyan visszametszés történt akkoriban, amelyet ma is - és máig ható — csonkításnak kell éreznünk.”) Természetesen az esszé műfajának sokféleségével, másfajtaságával kell számolnunk: hiszen Juhász Ferenc verses esszéket ír, Rónay György újra és újra jegyzetlapokat írt (A regény és az élet címmel, esszéisztikus magyar regénytörténetet), a regény elő- vagy utószavai olykor igazi esszévé válnak Ottlik Gézánál pl. Kosztolányiról („És mégis, Kosztolányi kiegyenesíti a derekunkat: halállal, romlással, kudarccal, vereséggel szembenézni...”) S átformálja az esszét a kor: újságok, rádióműsorok, tévébeszélgetések stb. Többször „divat” volt interjút készíteni, és nagyobb „műre” gondolva kötetté szerkeszteni. (Pl. Bertha Bulcsú kötetei, így az írók műhelyében, Mándy Ivánról: „Mándy nagyon jó író. Tud valamit a városlakó, elbizonytalanodott emberekről, amit senki más nem tud.”) Hegyi Béla Távolsági beszélgetések című kötete a messzi távolban élő magyar írókkal való interjúkat tartalmazza, így pl. Cs. Szabó Lászlóval Londonból. („Portréd ma úgy él bennünk, mint az utolsó magyar polihisztor, aki vagy a magányos, világon kívül rekedt tudós kísérletező, vagy egy embereken s világon felülemelkedő modern karthauzi szerepét vállalta.”) A televíziós adások hatása igen nagy, így az irodalmi beszélgetéseké is. Vámos Miklós Lehetetlen című sorozata, pl. Faludy Györggyel. A magyar irodalom ötágú vagy hatágú síp, összehangolatlan, mondta Illyés Gyula. így a korábban említett „távolsági beszélgetések” révén „beszélgethettünk” a Londonban élő Czigány Lóránttal, vagy a Párizsban élő Sípos Gyulával (Albert Pállal). Czigány Lóránt írja a Gyökértelen, mint a zászló 61
