Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Kőhegyi Mihály: Példamutató falumonográfia (Bátya életrajza)
Bátya neve Buda felszabadítása után három évvel, 1689-ben bukkan fel újra az okmányokban, bár csak fele annyian lakják a községet, mint régen. De lakják. Nagyjából ebben az idóhen települnek ide azok a katolikus rácok, akik a következő' évszázadban nagymértékben meghatározzák a község etnikai arculatát. Ez a második olyan eltérő', sajátos mozzanat, mely különleges figyelmet érdemel Bátya történetében. A szerző ezt a jelentőségének megfelelő súllyal mutatja be. Egyúttal azonban figyelmeztet arra, hogy a megyei összeírások 1703-tól, a bátyai anyakönyvek pedig 1714-től a rác nevek mellett számottevő magyar népességről tanúskodnak. Az eddigi felfogással és közhiedelemmel szemben tehát már a kezdetektől vegyes volt a falu népe, s mintaszerű, zavartalan, egymást segítő együttélésük, a sokat hangoztatott másság elfogadása példaértékű a mának is. Lassan, de fokozatosan megváltozott a falu lakóinak jogi státusza, mely végeredményben a jobbágysorshoz vezetett. A bátyaiak is sokat szenvedtek a tavasztól őszig tartó robottól, a hosszúfuvartól, a kilencedtől, a tizedtől és más, jogos, vagy jogtalan szolgáltatástól, melytől csak a szabadságharc szabadította meg őket, de még évtizedekig folyt a per a legelőkért, a rétekért, a földért. A kisbir- tokosság nevében az a Vigyázó Sándor pörösködik a lakókkal, aki megmaradt birtokát végül a Magyar Tudományos Akadémiára hagyja. Az alapítványból befolyt összeget az Akadémia könyvkiadásra és tudományos kutatások támogatására fordította. Hosszú huzavona után végül megszületett az egyezség. Mindegyik család rendelkezett földdel, de a két világháború között a 1124 önálló gazdaságból 330 volt az 1 katasztrális holdnál kisebb birtok, ami nem biztosította a megélhetést. S ebből kövekezett a falu életének harmadik sajátossága: a világhírű paprikatermelés. A bátyaiak már a XVIII. század elején béreltek pusztákat, mert gabonának való szántóföldjük egyáltalán nem volt, mivel azok a szomszédos falvak árvízmentes magaslatain helyezkedtek el, többnyire tetemes távolságra a falutól. A 30-40 kilométerre fekvő Dzsida— és Borota- pusztán ideiglenes szállásokat is kellett létesíteniük, mert a földet a faluból gazdaságosan művelni nem lehetett. A pusztabirtokok a XIX. században sem szűntek meg, s lassan-lassan kialakultak az állandó szállások, melyek közvetlen környékén zöldségtermesztés és kertészkedés folyt. Jövedelmük jó része ebből származott. A nemesek éppúgy gazdálkodtak, mint a zsellérek. Ebből következően nem alakult ki az adás-vevést lenéző úri felfogás, mivel maguk is kénytelenek voltak kereskedni kerti veteményeik értékesítése céljából. Az idők folyamán egyre inkább előtérbe került a paprikatermesztés. Az elaprózott nadrágszíjpar- cellák kényszerítették erre Bátya népét. A szerző szociológiai módszerrel igyekszik fényt deríteni erre a folyamatra. Fejtegetéseiből nyilvánvalóvá válnak a táji munkamegosztásból eredő paraszti, majd mindinkább kapitalizálódó áruértékesítő tevékenység okai, módja és társadalom- formáló következményei. Kialakult a termelők, a kikészítők és a kereskedők rétege a parasztság legéletrevalóbb tagjaiból, akik magukat „pógárnak” nevezik. Hozzájuk kapcsolódtak a malomtulajdonosok, mind a helyi társadalom kiskapi- talistái. Őket szolgálták munkájukkal a napszámosok és molnárok, mint agrár— és ipari proletárok. A faluban élő néhány iparos, szatócs és értelmiségi szintén a paprikatermelők csoportjába sorolható, mivel szabadidejükben szintén termesztéssel foglalkoztak. A valóságban természetesen az egyes csoportok nem határolódtak el egymástól ilyen mereven, átfedések voltak köztük, sőt egyes csoportokon belül is — az azonos funkciók ellenére - különbségek mutatkoztak a vagyoni helyzet alapján. Szerepük némileg módosult a fűszerpaprika gazdaságtörténetének függvényében. A község 3600 lakosának 1937-ben mindössze 2818 holdnyi területe volt, azaz 1 főre 0,7 kát. hold jutott. A környező nagybirtokok (elsősorban a kalocsai érsekség) nem jelentett versenytársat, hiszen ott soha 92