Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)
Anna (érdesen felkacag)-. Jó rizsa. De nehogy azt higgye, a keblükre borulok tóié. Megmondhatja nekik, ne nagyon ugráljanak. (Körbe mutat.) Ez itt mind az egyém. Velem együtt kapták. Olga: A tied? Szóval ez a lakás a tied? Anna: Meg az ágy. Az asztal, a szekrény, a fal, a kép, a szőnyeg. Legszívesebben felgyújtanám. Olga: Baszhatod, Péter! Ártatlanokkal szemben nehéz. De muszáj! Anna: Pjotr! Külföldi ez a nő? Más nem merne így beszélni ebben a lakásban. Csinálj vele valamit. Olga (kuncog)-. Na, Péter, miért tartanak? Anna (Péterhez): Ki ez? Az anyád? Olga: Az anyád vagyok, Péter? Pjotr? Péter: Nem. Nem. Dehogy. Olga: Rokonod vagyok én neked? Péter: Nem. De... Olga: Na, akkor beszélj. Péter: Olga mama! Olga (most is, mint minden lehetséges alkalommal, mondja a magáét): Eladtátok az emlékeiteket. Már a halottakra sem emlékeztek. Én most már egy élet óta itthon vagyok, és senki sem említette Imrét, a többieket. A halottak pedig nem változnak. A hős: hős marad. A gazember: gazember. S ami annál is rosszabb: az áruló áruló. (Célzatosan.) Kutyából nem lesz szalonna, Péterke! Péter: Olga mama, én nem politizálok. Óla: Én se. Elvégre ember vagyok. (Anna értetlenül és ettől dühösen kering közöttük.) Anna: Bolondokházára ne tégy üveges ajtót. Mondta Mándokiné. (Péterhez.) Vagyis, ki vagy te, Pjotr, itt miköztünk? Halljam! Olga: Meg tudod mondani? Péter (kitör): Élek. Élek! Én vagyok a Péterke. De maga halott. Halott! Nem változik. De nekem semmim sem volt, csak az életem. És megvan. Magának meg semmije nincsen. Anna (nem túl erősen, de arcul üti a fiatalembert): Hogy beszélsz? Öregasszony ez. Szinte az anyád. Péter (üvöltve vall, de még dühében sem bír egészen őszinte lenni): Nem, nekem nem szabad gyűlölni. Nekem nem engedik meg, hogy szeressek. Nekem nem lehet apám, anyám. Megölték őket a fasiszták. Mintha zsidó volnék. Én vagyok a Péterke. Engem meg lehet ütni, meg lehet alázni, meg lehet csókolni, el lehet küldeni gyógyszerért. Most jobban érzik magukat? (A két nő zavarba jön, nem annyira a groteszk vallomástól, mint a kitörés erejétől.) Olga: Kimondtad végre. De most már kezdj is valamit magaddal. Anna (Olgára célozva): Bejön egy idegen a házadba, és mindent felforgat. Milyen jogon? Olga: Mert minden az idegené. (Bejárónő lebeg be jobbról, megjátszott révületben. Látomása van, de nyilván hallgatózott is, és felhasználja a hallottakat. Olgának akar segíteni.) Bejárónő: Öröm, öröm. Egy kicsi felleg. A szeretet csupa köd. De eljő a nagy sivatag mélyéről a bosszúálló angyal, és jussát elveszi. Ezt mondta Mándokiné. Petőfi Sándor meg azt mondta: Egy gondolat bánt engemet: 31
