Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)
Olga: Az mi? A csészén. József: Azt hiszem, a vérem. Olga: Na, ne! Velem ne. Már te is?! Az istenit, te az enyém vagy. (Elgyöngülten fel fohászkodik.) Mit mondtam neked, Uram? Ne bassz ki velem. (Kiabál.) Péter! Péter, az istenedet. (Meglepő fürgeséggel felkel karszékéből, unokáját segíteni.) Megmaradj! Ne tolj ki velem, Jóska. (Péter nyomában a többiek is jönnek a kiáltásra, nyilván virrasztottak, nem vetkőztek hálóruhára, csak meglazították az öltözéküket. Zsófia teátrálisan felsikolt. Nem ismeri Józsefet, az unokaöccsét.) József: Olga mama, én nem tettem semmit. Olga (rájátszik az érdes modorára): Akkor hülye vagy. Ember vagy már, hogyan lehetnél ártatlan? Miért lennél ártatlan? Ezekkel egyszer végezni kell. Zsófia: Nem hozhatsz ide egy ilyen huligánt, anya. Utána jönnek. Olga: Péter, menj orvosért. Biztosan rossz a telefon. Péter: Olga mama, engem agyonló'nek, ha innen kimegyek. Ne menjek ki, jó? Juci: Az én Jánosom kint van. Kik között van, Olga? Olga: Péter, vagy elmész Benedek doktorért, vagy mész végleg. Péter: Kidob? Olga: Nem marasztallak. Zsófia (Péterhez): Hallottad! Na, szépfiú? Most légy férfi, ne csak egy vénasszony ágyában. (A célzás olyannyira alpári, Ottót is feldühíti; arcul üti feleségét. Régóta készülhetett ere, a mostani pánik aztán kihozta belőle.) Ottó: Az anyádról beszélsz, te ribanc! Olga (elégtétellel nyugtázza a pofont): Na, végre! Megkaptad, Zsófikám. Ottó (átveszi az irányítást): Péter! Indulj orvosért. A gyereket fektessétek le. Júlia, kérem, hozzon tiszta vizet. Juci: De nincsen. Ottó: Szerezzen. Olga mama, maga feküdjön le. Én majd elintézem. Zsófia: De idejönnek utána. Elkapnak mindannyiunkat. Ottó: Azt se tudod, ki kicsoda. Akkor meg kitől félsz? Zsófia: Téged féltelek. Én nem csináltam semmit. Olga (halkan közbeszól): De miket gondoltál! Ottó (Zsófiához): Nem csináltad, de élvezted. Csak fekszel az ágyban, mint egy tehén, és várod, hogy elélvezz. (Józsefhez.) Öcsi, ki ló'tt meg? A karhatalom? Vagy a felkelők? Nem mindegy! Juci (későn ocsúdva): Te Olga, ennek a kölyöknek folyik a vére. Olga: Folyik a vére, és az unokám. Az én vérem folyik. És orvos kell. Zsófia (döbbenten, és ezt is túljátszva): Ez a Kataliné? Jóska! Józsinak hívnak, ugye? Te vagy az egyetlen rokonom. (József széke méllé térdel.) Ne hallgass a nagyanyádra. Ót csak saját maga érdekli. Péter: Ne menjek el, jó? Olga mama... Olga: Remélem, jódot, kötszert vettél. Vagy azt se? (Juci közben felemelte a telefonkagylót, belehallgatott.) Juci: Hallod? Búg. Megvan az egész Budapest. (Olgához viszi a készüléket; az székében ülve tárcsáz. Eközben Zsófia újonnan felfedezett unokaöccsét pátyolgatja, álnok gyöngédséggel.) Zsófia: Hol voltán, Jóska? Jóska vagy, ugye? Nem elég, hogy meghalt az apád a dutyiban, meg az anyád is, magában, most még te is... Búsítod a rokonaidat. Képzeld el, hogy meghalsz. Mi lesz akkor? Hova álltái? A csőcselékig
