Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5. szám - Szürti Miklós: Szocializáció a szovjet hadseregben
nagyjából előre tudják, ki az erősebb, vagy ezt kiegyenlítendő' fürgébb észjárású, esetleg mindenre elszántabb. Az esetlegesen eló'forduló konfliktusoknál a csoport többi tagja is többnyire igyekszik közvetíteni, békíteni, csitítani a kedélyeket. Ellentétben azzal az esettel, amikor egy fiatal katonáról van szó, itt az ütlegeket fenyegetések, szidalmak egész körtánca eló'zi meg, lehetó'séget adva a többieknek a közbelépésre. Ezenkívül a katonák gyakran „játszadoznak” (végül is nagy gyerekek még, csak a korkülönbséggel arányosan veszedelmesebbek, mint A legyek urá-ban), amelyek során kiosztják, illetve gyakorolják szerepeiket. HADSEREGFOLKLÓR. Alapjában véve a birodalmi börtönfolklór adaptációja, sokszor egyszerű átvétele. A szleng nagy része onnét származik, a daloké szintén. Gyökeres változást csak az afganisztáni háború okozott, aminek hatására a gitárra költött új énekek tömege született. A szleng és dalrepertoár elkíséri a leszereló't haza, a civil életbe, ahol aztán már nemigen bővül tovább. A szuvenírkészítés is börtönbéli mintaképének bélyegét viseli magán. Bármilyen kéz alá akadó fényes vagy színes dologból nagy türelemmel és hosszú idó' alatt elkészített csicsás vacakok. Az emberi munka pazarlásának tiszavirágéletű kis emlékművei. Az emléknaplók a legtipikusabb képviselői a műfajnak. Mindenféle rajzokkal, berakásokkal stb. kidíszített fényképalbumok ezek — a hadseregbeli szolgálat dicsőségének megörökító'i. A szolgálat utolsó idó'szakában nagyon jó elfoglaltság az ezzel való pepecselés. Az sem lebecsülendő', ha egy jobb kézügyességű fiatal katona nyer e munka közben némi nyugalmat. A végeredmény netovábbja ugyan mégis megjeleníti a katonák ösztönös törekvését, hogy jelentő- séggel telítsék az életükből elvett két évet. Bár a mi szempontunkból érdekesebb, ahogy a közeljövő' civil életének megszervezésére gondolnak. Jellemzó'ek a rigmusok, amelyek a jövendő' feleség lakásbeli szolgálati beosztását részletezik. A hadseregről formált aforizmákkal sok mindent lehet illusztrálni. Egy realista: „a hadsereg két éve két lap, amelyet egy könyv legérdekesebb részéből téptek ki.” Egy önigazoló: „nem az a férfi, aki volt már nővel, hanem az, aki volt katona”. Ami viszont biztos: „senki sem felejti el a csizmában lehúzott két évet”. BEJFEJEZESKENT néhány szó a hadsereg szerepéről a szovjet társadalom újratermelésében. A szerep alighanem az, ahogyan azt az érdekeltek felfogják: beavatási szertartás. Csak abban tévednek, hogy a férfivá válásé: valójában szovjet emberré avatják. Nem csavarrá, akikre Sztálin pohárköszöntó't mondott a háború végén. A társadalom sokkal széttartóbb, diffúzabb annál, semhogy egy mechanikus hasonlattal meg lehessen ragadni viszonyát alapegységeihez. A birodalom működését is polgárainak önérdekű cselekedeteinek eredője adta (vagy inkább adja) ki. A végeredményt pedig éppúgy távol van áz egyéni cselekvések motivációitól, mint az utilitaristák sémájában az egyéni haszonra való törekvés a közjótól. A totalitarizmusnak is van „láthatatlan keze”, amely erősebb erőszakszerveinél. Az emberi természet sötétebbik oldalára is lehet önfenntartó rendszereket építeni. A szovjet hadsereg egy alighanem tökélyre fejlesztett gépezet, amely a megfelelő pszichológiai elváltozásokat produkálni tudja áldozatainál. A végterméket pedig nem kell gondosan a helyére rakni és karbantartani, mint egy gépalkatrészt; a láthatatlan kéz úgyis a megfelelő irányba mozdítja majd. 69
