Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5. szám - Szürti Miklós: Szocializáció a szovjet hadseregben
hogy a hadsereg malmának a kerekeit is képesek megakasztani. Természetesen korántsem minden etnikumnál egyformán. Három nagy csoportba lehetett osztani a garaton beömlő nyersanyagot. A legjobb alapanyagot a feldolgozhatóság szempontjából az európai részek szláv, illetve keresztény regrutái alkották. Bár részben ezek is hajlamosak arra, hogy a földijeiket preferálják személyes kapcsolatrendszerük kiépítésében. A második csoporthoz a közép-ázsiai muzulmán népek fiai tartoznak, akik együvé kerülve már könnyűszerrel túltették magukat az öregbaka-rendszeren. A harmadik csoportba a kaukázusiak tartoznak, akik tekintet nélkül a nemzetiségi és vallási hátterükre, mindenáron kiálltak egymásért. Furcsának tűnhet, különösen így utólag, de egy örmény és egy azeri kivétel nélkül szolidáris volt egy orosszal, ukránnal vagy üzbéggel szemben. Ezen a csoporton belül is meg lehetett figyelni árnyalatnyi különbségeket. A muzulmán hegyi népek (törzsek) képviselői akár a sziámi ikrek, elválaszthatatlanok voltak harmadik fél elleni fellépés esetén. Az ebből adódó problémákat az a szerencsés tény tette kezelhetővé, hogy a hadseregben több fegyvernem és sokféle alakulat van, amelyek „fegyelemigénye” különböző. Minél nagyobb szakmai előképzettséget és hajlamot igényel valamelyik a formalizált viszonyok betartásával (még ha azok az öregbaka-rendszer kasztviszonyai is) annál több volt benne az „orosz” (a fehér ember szinonimája a katonai szlengben). A flotta, a határőrség, a rakétások, felderítők, híradósok stb. között nem, vagy csak elvétve lehetett ázsiai vagy kaukázusi arcot látni. A demográfiai különbségek miatt viszont a legnépesebb fegyvernemeknél és alakulatoknál az ázsiaiak alkottak többséget. Ilyenek a gyalogság, harckocsizok, utászok stb., nem beszélve a katonai építőkről, de az külön téma. A KASZTON BELÜLI HIERARCHIÁK. A többi földihez fűződő szolidaritás (vajon milyen tőkének tekintené ezt Buvdien, ha gondolkodna a dolgon?) önmagában véve is egyenlőtlen helyzetbe hozza egymáshoz képest az ugyanazon korcsoporthoz tartozó katonákat. Természetesen itt is több variáció lehetséges. Régebben, amikor az ázsiai népesség aránya kisebb volt a birodalmon belül és az orosz népesség kevésbé volt urbanizált, az oroszul nem, vagy gyengébben beszélő, civilizálatlanabb közép-ázsiaiak hátrányos helyzetbe kerültek. A katonai zsargonban „tuskónak”, „feketevalagúnak” titulálják őket. Újabban a gyalogsághoz (vagy más ilyen szempontból analóg alakulathoz) kerülő „oroszok” kényszerülnek alárendelt helyzetbe saját kasztjukon belül. A kaukázusiaknál egyértelműbb a képlet. Az otthonról hozott törzsi jellegű szocializáció következtében ők vannak a legjobb kiinduló helyzetben a nemhivatalos hierarchiák csúcspozícióinak elfoglalásához. Egyrészt, mert egyénileg a leginkább hajlamosak konfliktusokat vállalni a fiatal katonasággal együttjáró páriahelyzet kikerülésére, másrészt mert a feltétlen földi-szolidaritás nekik biztosítja a szükséges többletpotenciált. Sztálin kitelepített néhány hegyi törzset a háború alatt, a szovjet hadsereg azonban drasztikus eszközök nélkül is simán képes a rendszerbe integrálni őket. Megfelelően kislétszámúak ugyanis ahhoz, hogy hivatalosan is elismerjék hatalmi igényeiket. Van elég altiszti, rak- tárosi és egyéb bizalmi pozíció, ahová ki lehet őket nevezni. Mindezek ellenére eléggé gyakoriak voltak az etnikai alapon kirobbanó tömegverekedések. A rasszizmus tehát átitatta a szovjet hadsereget. Bármely nagyobb csoport képviselőjének alkalma volt feltöltekezni megvetéssel, sérelemmel, lenézéssel, akár gyűlölettel a másik iránt. Nem hiszem, hogy a mostani kaukázusi háborúk kárvallottjait sokan szánnák a hadseregjártak közül. 67
