Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5. szám - Szürti Miklós: Szocializáció a szovjet hadseregben
letöltött szolgálati időn alapuló kasztrendszer. Mivel a behívások félévente történnek, ezért a két fő kaszt további két alkasztra oszlik. Sőt, megkülönböztetnek még két kategóriát: az esküfelvétel előtt álló és a leszerelési parancs utáni állapotban lévő egyéneket. A különböző kategóriákba tartozó katonákra legalább annyi szava van a zsargonnak, mint az eszkimónak a fókákra. (Az analóg magyar zsargon szegényessége miatt nehéz ezeket visszaadni, néhány tipikus fordulatot azért megpróbálok lefordítani.) A társadalmi státusnak a korral együtti növekedése ősöreg jelenség. Akárcsak a „regruták” és „veteránok” megléte a történelem bármely hadseregénél. Esetünkben azonban arról van szó, hogy ez a jelenség rendszerszervező elvként funkcionál. A „BETÖRÉS — az első feladat, amit el kell végeznie, az újoncok vonatkozásában. Ennek lényege, hogy a civil életben esetlegesen felszedett racionalizmust és erkölcsösséget elfeledtessék a regrutával. Első lépésként személyisége külső jegyeitől szabadítják meg. A hatás azzal egészül ki, hogy a civil élet külső jegyeit (egyéni ruha, haj és arcszőrzet-viselet) nem egyszerűen a katonai külsőre, hanem a hadsereg alsó kasztjának külsejére cserélik fel. A fiatal katona vagy kopasz, vagy minimális hosszúságú a haja, nem visel bajuszt, az egyenruhát a szabályzatnak megfelelően viseli kincstári bő szabásban (úgy, hogy „lötyög rajta, mint a zsák”), szorosan behúzott övvel, bekapcsolt akasztóval a galléron, a szemöldöktől két ujjnyira érő sapkával stb. Az öreg bakának ezzel szemben majdnem civil hosszúságú haja van, bajuszt viselhet, az egyenruhája be van varrva („feszül rajta, mint egy gumióvszer”), az öv laza („a tökeit verdesi”), a sapkáját a tarkójára csapva vagy mélyen a szemöldökébe tolva hordja, a gallér akasztója kivételes alkalmakkor van bekapcsolva - többnyire a zubbony felső gombja sincs stb. Aki kitalálta a szólásmondást, hogy „nem a ruha teszi az embert”, az aligha tapasztalta, milyen érzés kasztviseltben járni. A rendszer nem áll meg áldozata külsejénél, tovább nyomul zsebeibe és személyes tárgyai közé. Ilyenek ugyanis nem lehetnek: szigorúan elő van írva, milyen használati tárgyakkal kell rendelkezni a katonának. Ami nincs megengedve, az tilos. Például a civil életből kapott leveleket sem szabad akkumulálni, egy idő után meg kell őket semmisíteni. A szekrény és a zsebek tartalmát naponta ellenőrzik, a nem odavaló dolgokat elkobozzák, és fordítva: az előírt tárgyak hiánya (fogkefe, szappan, toll, fésű, borotvakészlet stb.) büntetést von maga után. Miután a külső utánpótlási források szűkösek és a tárgyak sokirányúan felhasználhatók (pl. a fogkefék csattisztításra, az arcszesz szeszes italként történő fogyasztásra stb.), ezért állandó lopási körforgás a jellemző. A lopási piramis alján természetesen a fiatalok helyezkednek el. A szabadidő nem létező fogalom: az alsó kaszt öltözetét viselő egyén nem mutatkozhat tétlenül. A felső kasztok képviselői kötelességszerűen gondoskodnak elfoglaltságról, amennyiben rendellenes nyugalmat tapasztalnának. A rendszer működése szempontjából problémát jelenthetnek még a civil életet idéző foglalatosságok is. Például az evés, alvás, az elsajátítandó hadi ismeretekhez szükséges tanulás, takarítás stb. Mindezeket katonásan végeztetik, vagyis rájuk nyomják az irracionalitás bélyegét. Az étkezésre szánt időnek például csak törtrésze telik a fejadag elfogyasztásával. A többit az étkezőhelyiségbe való rendes bemenetel, annak elhagyása, a fejfedők egyszerre történő levétele, az egyszerre történő helyfoglalás stb. gyakorlása foglalja le. Az alvásra szánt idő nagy részét szintén a takarodok és ébresztők gyakorlása, valamint éjszakaihajnali sürgős munkák teszik bizonytalanná. A takarításnál minimalizálják a 63
