Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - VI. rész)
El tudtam játszani a Lily Marlent és ezt valamennyien énekelték, és ezután már egészen jó hangulatban készülődtek hazafelé. — Az a nemzet, amelyiknek ilyen dalai vannak, minden háborút meg fog nyerni - mondta igaz meggyőződéssel Johann Schank. Péter félrevont, és halkan azt pusmogta: — Hallom, hogy a nyáron éjszaka is őrizted a búzát a határban. — Megőriztem az utolsó szemig — mondtam. — Senki sem lopott el egyetlen kévét sem, és egyetlen búzakereszt sem gyulladt ki. Én rendet tartok magam körül. — Az idei nyáron nehezebb dolgod lesz. Éjszakánként bagolyszemekkel figyeld a búzakereszteket. Addigra másfajta nóták is elhallatszanak idáig. Tüzes nóták. — Az én határomban rend és békesség lesz ezen a nyáron is. Kikísértem vendégeinket, békességben indultak haza, Stefi és Péter együtt mentek a Szekszer híd felé, ők sem veszekedtek egymással a befagyott folyó fölött. A télre mindig tavasz jön, vígasztalt bennünket Johann Schank, és persze így volt ezúttal is, a messzi harcterekről azonban nem olyan hírek érkeztek, amilyenekben a német téglagyáros reménykedett, a tavasznak azért így is örültünk, a szántóföldeken megint szorgalmas emberek dolgoztak, Török Adám tanyáján ismét bárányokat sütöttünk, a mulatságunkat most nem rontota el sem zivatar, sem gömbvillám, az Imris tanyán a kisfiú kinőtte a pólyát, lábára állt, jókedvűen tipegett a tyúkok, libák és kacsák között, és én egy szép júniusi délutánon megígértem Paulinának, hogy mindenkor mindenféle bajtól megvédem őt is, meg a kisfiút is. A zöld búzatáblák aranysárgák lettek, akkor eszembe jutott Péter téli figyelmeztetése, de nem nyugtalankodtam, biztos voltam benne, hogy ez a nyár is tüzes nóták nélkül fog eltelni. Csakhogy Mudrinszki Ozren is figyelmeztetett. A pékmester minden évben kijött a határba, neki ugyan nem voltak földjei, de a búzaszemeket már az aratás előtt gondosan vizsgálgatta, jó előre tudni akarta, hogy milyen búzából fog kenyeret sütni. A Birgés dűlőben találkoztunk, egy búzakalászt morzsolt szét a tenyerében, a búzaszemeket alaposan megnézte, megtapogatta, egyet a fogaival is megropogtatott, ferde szájjal mosolygott rám, amikor mellé lovagoltam. — Milyen lesz az új kenyér? — kérdeztem. — Kiváló, mint mindig - mosolygott Mudrinszki Ozren. — Én minden búzából jó kenyeret sütök, ha kellőképpen felkészülök rá. A vasbottal megveregettem a jobb karját. — A kezed meggyógyult? — Már régen meggyógyult. — Kicserélted a sütőlapátot? — Kicseréltem — mondta, és már komoly lett az arca. — Vigyázok a kezemre. Amint látom, maga ismét felkötötte a pisztolyát. A vasbot már nem elég? — Szolgálatban vagyok — mondtam. — A vasbottal a kisebb tolvajok között csapok szét, pisztollyal meg a nagyobb tolvajokra lövöldözök. — Csak tolvajokra lövöldöz? — Esetleg kártékony állatokra. És persze kártékony emberekre is. 77
