Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 4. szám - „Mint forró csontok a máglyán” (Kovács András Ferenccel beszélget Fűzi László)

magamban, mint egy bolond, és csapdosom a térdem... Kiábrándító lehetek olyankor. De ez csak bizonyos esetekben, a vígabb és csípó'sebb műnemekben érvényes. Máskor meg néma, kihűlt szemekkel, a végre kivívott végsó' tisztánlátás pillanatnyi furcsa boldogságával és örök csalódottságával pillantok végig a késznek tűnő szövegen... Ez az a „lelkemben máshogy volt, álmomban másképp volt” mindig visszatérő' érzése. Ez. És sohasem valami óriás elégedettség. A megelégedés bezárt: fukar, merev és mozdulatlan, mint a testi halál. Különben úgy vagyok, mint bárki más: van úgy, hogy hosszú esztendőkig, hónapokig, hetekig írok, javítgatok egyetlen verset; aztán van úgy is, hogy hirtelen megjön, becsap, átcikázik rajtam, és megvilágít, mint egy véletlen villám. Kézzel írok a könyvtár- szobámban, a szekreteremnél. Sok papírra, ceruzával, újabban fekete tussal, keramikus tollal. De, ha kell... írok én konyhában, erkélyen, balkonon, vendégségben, kertben, térdemen, lépcsőházban, színházi öltözőben, nézőtéren, autóban, vonaton, repülőgépen, redakcióbán, szekérbakon, bárpultnál, vendéglői teraszon, törzsasztalomnál, kávézóban, kiskocsmában, mindenütt, ahol jön, ahol lehet. Nincsen nekem holmi szuper számítógépem, csak egy okoska Rosym, szövegszerkesztőm... Az megfelel, fölöttébb szorgalmatos. Ám egyenesen a Rosyba csak nagyon ritkán írok, akkor is főleg esszéket, prózai futamokat... Verseket eddig talán csak öt alkalommal — de már meglévő vázlatok, cetlik, előzetes föl- jegyzések alapján improvizáltam bé, diktáltam bele Rosyba őket. Ilyen volt például az Erős várunk nekünk a Kufstein is — azt még a Látó szerkesztőségében vertem bele Rosyba... Batsányi és Kazinczy kötetei segítettek benne.- Mit olvasol? Néha azt hiszem, mintha szótárakat bújnál mindennap...- Isten ments attól... Én csak olyankor, amikor bárki. Ha elbizonytalanodom a szavak értelmében, ha árnyalatokat keresek vagy idegen kifejezéseket nem ismerek. Igaz, tizenévesen nagy passzióm volt az értelmező szótárak, a történelmi kronológiák, de főképp a különféle lexikonok lapozgatása. Elsősorban a földrajzi-, művészeti- és az ókori (görög-római tárgyú) lexikonokra gondolok, no meg az elmaradhatatlan Petit Larousse-ra. Ezek és még néhány most is kézügyben vannak, ha szükségem van rájuk, ha pedig megfáradt és bamba vagyok, néha, estelente, hosszabban böngészgetek őbennük. De klasszikus, vaskos, patinás, pontos, súlyos és alapvetően fontos lexikon-sorozatokra például nekünk sohasem futotta. Olyanokat csak nagy írói portréfilmeken látok a kötelező és nyomasztó könyvespolcokon. Prímán be lehet helyezkedni eléjük! Arra viszont emlékszem, hogy életem legelső irodalmi lexikonját (a Benedek Marcell-félét, 1927-ból) édesapám adta a kezembe: hadd tudjon a gyerek végre a literatúráról is, ha kikecmereg földrajzi, állattani, régészeti, őslénytani, csillagászati, mittudomén, túlzottan biologikus stúdiumaiból! Azóta is... Hát úgy mindent, mindenfélét olvasok - rendszeresen, bár eléggé eklektikusán. Ahogy a kedvem tartja. Roppant nehéz volna most vagy bármikor is fölsorolnom „összes” kedves olvasmányomat, az olvasmányok jellegét, könyveim igen sokféle természetét, valahány, úgymond, „érdeklődési területemet”... Akkor könyvtári regisztert kellene mellékelnem. De egy kicsit borgesi értelemben kellene az egészet elképzelni, vagy úgy, ahogyan Eco megkonsturálta A rózsa nevében a klastrom világkönyvtárát: tárgykörök, kultúrák, tudományok, korszakok, történelmek, történeti munkák, művészetek, vallások, mitológiák, filozófiák, kitalációk, irodalmak, műfajok, kritikák, kommentárok, görögök, latinok, klasszikusok, monográfiák, mesék, népregék, népek, útikönyvek, felfedezések, nyelvemlékek, egzotikumok, albumok, antikvitások, személyiségek, világatlaszok, szellemi tájegységek, földrajzi szempontok szerint... Valahogy így: Achaia, Afrika, Alexandria, amerikai líra, angolok, antológi32