Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - Podmaniczky Szilárd: Elvetemült naplók

konyhában ülök a lehulló félfényben, mikor nem érdekel semmi. Az egyedüllét, mint a hiúság bamba akarata.

*

így meg nem lehet naplót írni, hogy mást se akaijak lejegyezni, mint hogy ülök. Holott ez a legvalóságosabb, ülök, ez a legelemibb, ami történik velem. Csakhogy tartom-e annyira lényegesnek, hogy leírjam? Lényegtelen, már leírtam. Éppen most ülöm szét a leírhatóság határait. Valóságos és lényegtelen is egyszerre. Máskor is ülök, de most ez minden. Ültömet meghatározni függetlenné tesz sok értelmes nyűgtől, amelyek leírhatóságán akkor is gyorsan kétke- dek. Ülni mindig megelőz valamit, vagy ülni utórezgéseken. De nem, az ülésnek

most nincs ilyen tág tere, ez szűk ülés, így is van, az ülés maga.

*

Amikor zuhanyozik, nem látszanak a könnyei. Nincs az az erős akarat, vagy az a mérhetetlen szeretet, amely túllépne a körülményeken.

14