Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Beke György: Mi menthetné meg a csángókat?
titkolnia kellett püspöke előtt, feljegyzéseit Budapesten Rokonföldi álnéven tette közzé. így is sejthették magyar meggyőződését. Káplánnál magasabb rangra soha nem emelkedett, és 1886-ban titokzatos körülmények között meggyilkolták. A tettes nem került elő soha. Csángóföldön a papi pályán csak az érvényesülhetett a múlt század közepétől, amikor az erősödő román államnacionalizmus rátelepedett a moldvai katolikus egyházra is, aki elkötelezte magát a csángók elrománosításának. Ez az állami gyámkodás az egyház fölött tulajdonképpen már a múlt század elején beállt, a magyar eredetű bákói püspökség megszüntetésével. „... Róma beleegyezett ebbe... s ettől kezdve nem tudhatott elég szorgalmatosán kedvében járni a román nacionalizmusnak, melynek érthetően a moldvai magyarság tőlünk és a magyar papoktól való elszigetelése és magához való asszimilálása volt a célja..." Az idézet Mikecs László Csángók című könyvének eredeti kéziratában található. A kötetben hiába keresnők; a korabeli magyar cenzúra 1941-ben emelte ki ezt a mondatot, 120 másikkal együtt, mivel úgy találta, hogy sértik a román állam „érzékenységét". Iasi, a hajdani Jászvásár szemináriuma, állami ellenőrzés alatt, a csángó renegálás központja egy évszázada. Századunk ötvenes éveiben a bukarest hatalom egyesítette a gyulafehérvári és Iasi-i papneveldéket. Gazdasági megfontolásból és egyben a papképzés sorvasztása érdekében. A moldvai teológusok Fehérvárra jöttek tanulni. Nem sokáig. A román nacionalizmus észlelte a veszélyt: a magyar többségű teológián a csángó papjelöltek könnyen „elmagyarosodhatnak". A pártvezetőség és a kormány nevében az egyik legfőbb aktivista, Emil Bodnaras intézkedett: a román teológusokat azonnal visszaköltöztették Iasiba. Nem számított már a gazdaságosság vagy a papi képzés szűkítése! Fontosabb volt a csángók elrománosításának megszakítatlan folytonossága. Ennek érdekében nyílt erőszakhoz vagy ravasz cselekhez folyamodtak. Csak egyetlen esetben lépett vissza, egy kurta lépéssel a román nacionalizmus ezen az úton. A negyvenes évek végén Bukarest engedélyezte magyar elemi iskolák létesítését a moldvai csángó falvakban; ott, ahol még a magyar szó járta. Taktikai engedmény volt, néhány évre szólott. Nehéz elhárítanunk a gyanút, hogy jól kiszámított csapda volt az iskolák engedélyezése. Ezt a kedvezményt Márton Áron gyulafehérvári püspök megrágalmazására akarták felhasználni. Erre utal az a riportsorozat Csángófóldről az egyik akkori napilapban, amely sorozat leleplezte a román lelkű papok tényleges üzelmeit a magyar nyelv és a magyar iskolák ellen. Majd a cikk szerzője hozzáfűzte: íme, ezek a papok Márton Áron szövetségesei, ezek mutatják meg a fehérvári püspök igazi arculatát! Akkoriban az egész romániai magyar pártsajtóban nemtelen támadások sora folyt Áron püspök címére, amiért fel merte emelni szavát az újabb Trianon ellen, az erdélyi magyarság önrendelkezési jogáért. A cikkíró ne tudta volna, hogy Fehérvár püspöke mindent elkövetett a csángók anyanyelvének védelmében, de egy másik egyházmegye, a Iasi-i belső ügyeibe, vezetésébe semmilyen joga nem volt beleszólni? Akik ezzel tisztában voltak, azok az ötvenes évek elején nem szólalhattak meg a nyilvánosság előtt. A sajtó így kívánta rásütni a magyarságáért üldözött és börtönbe zárt Áron püspökre — a magyarellenesség, nemzetidegenség bélyegét! Lényegében csel volt, a hiszékenység kihasználása az a beállítás, hogy a csángók elrománosítása az egyház és a papok bűne, a román államhatalomnak ehhez semmi köze. Erdélyi katolikus főpapok Batthyány Ignác (1742-1798) óta újra meg újra védelmükbe vették a csángók szabad magyar nyelvhasználatát, 86
