Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - Legenda Aprily Lajosról (Összegyűjtötte Albert Zsuzsa)

bácsi mindig eljött és mindig megtudakolta, ki hogy él. Nekem már három gyermekem volt, amikor álltunk a ruhatárnál és odaszólt nekem, hogy: „Piroska, mi a legnagyobb gondja mostanában?”

Albert Zs.: Adrienne, te nagyon közel élhettél hozzá, Erdélyből is ismerhetted. Mikor találkoztál vele először?

Jancsó A: A Jékelyvel való jegyességünk idején ismertem őt meg természetesen, és aztán Erdélyben akkor találkoztam vele először, mikor azt a kicsi házat építtette Parajd fölött a Rapsonné vára alatt s oda mentünk föl Zsolival meglátogatni őt és horgászni jött velünk. Mindenféle szép, fiatalos, férfias sportokat űzött akkor ott, később is, ő nem volt roskatag öregember az utolsó hónapokig. Akkor persze fiatal is volt, mikor megismertem, Kolozsvárt, vagy ott a Rapsonné alatt.

Mikor Budapestre jöttem, akkor olyan családi furcsaságok történtek, hogy én Kolozsváron akartam maradni, de hát nem lehetett, háború utáni nyomorúság volt, és Zsoli elhozta Pestre a leányomat. Ez volt a zálog, hogy én is utánajöjjek a fiúgyermekkel. És akkor, hogy én jobban érezzem magam Magyarországon, hogy úgy érez- hessem, itt is szavalóművésznő vagyok mint Kolozsváron, színművésznőről nem is beszélve, de érezzem, hogy van valami közönségem, elvitt engem Áprily egy Somogy megyei turnéra, ahol végigjártuk a Somogy megyei falvakat, református templomokban léptünk fel, ő beszélt a költészetről, meg olvasott fel a verseiből, én mondtam sok mindent, nemcsak Aprilyt. Csodálatos turné volt ez, és valóban elérte vele, amit akart. Ez is az ő tapintatára jellemző, hogy nem mondta azt, na gyere, egy kicsit fiirödj meg abban, hogy itt is vannak emberek, akik hallgatják a verseket, hanem vitt, és gyakorlatban beavatott abba, hogy egy magyarországi kis megye falvaiban is találok magamnak közönséget.

Mészöly D.: Nekem életemnek egy fordulópontja fűződik Aprilyhoz, és az ő emberi nagysága tükröződik ebben a dologban. Az a furcsa helyzet volt, hogy én huszonöt éves koromban életem első Shakespeare fordításába belevágtam csak úgy, a magam kedvére. Az Antonius és Cleopátra fordítását csináltam. Egy Gyallay Domokos nevű erdélyi író akkoriban járt fent nálunk, mert apámnak valami néprajzi természetű cikket hozott a Nép és Nyelv című folyóiratába, és Gyallay Domokos megtudta apámtól, hogy fordítom az Antonius és Cleopátrát. Azt mondta, én holnap megyek a Nemzeti Színházba, Szűcs Lacihoz, így emlegette Szűcs Lászlót, a kiváló dramaturgot, aki hozzám képest apám lehetett volna, azt mondja, add ide, megmutatom neki, és megkérdezzük a véleményét. Elvitte Szűcs Lászlóhoz, ennek köszönhetem, hogy kaptam egy levelezőlapot Szűcs Lászlótól rövidesen, hogy fordításod meglepett és kész vagyok szerződést és előleget szerezni Németh Antaltól. Én hetedik mennyországban voltam a boldogságtól. Ugyanakkor a Nemzeti Színháznak volt egy megegyezése a Franklin társulattal, hogy mivel a Franklin készül egy Shakespeare összkiadásra, többé-kevésbé ugyanazokat a fordításokat fogják közölni. Megtudtam akkor Péter Andrástól — ő intézte a Shakespeare összkiadás ügyeit - hogy az Antonius és Cleopátrát ők kiadták fordítani Aprily Lajosnak. Ezen én egyrészt meghökkentem, hát így semmi reményem nem lehet, hogy a Franklinnál megjelenik a fordításom... másrészt fölizgatott a dolog, hogy ez milyen érdekes. Tudtam, hogy apám ismeri Aprily Lajost. Apám végül rábeszélt, hogy ne titkoljam, min dolgozom. „Küldd el azt a két felvonást, amit már megcsináltál! Kritizálja ő meg!” És akkor én majdnem ismeretlenül, írtam egy tisztelettudó levelet Áprily Lajosnak, hogy elküldöm ezt a két felvonást, hogy véleményt mondana-e róla. De nem írtam semmit arról, hogy tudom, hogy őneki van kiadva. Akkor megtudtam Péter Andrástól, hogy ők ezt kiadták ugyan Aprilynak, de Áprily ezt még nem kezdte el csinálni. Akkor egy kicsit izgatott lettem, nehogy azt higgye, hogy én azért küldtem el, hogy csak... De nem sokáig lehettem izgatott, mert azt hiszem, a levelem írása után kb. egy héttel

58