Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - Legenda Aprily Lajosról (Összegyűjtötte Albert Zsuzsa)

hozzá egy levelet, nem tudom, megvan-e még valahol, ebben azt írta, - emlékszem pontosan a levélre, az ember ilyen fiatal korban kapott, neki fontos levelekre emlékszik, - hogy talán az hozta vissza bennem ezt a verset, hogy itt is éppen úgy zúdul le az olvadó hó leve a hegyről, mint Erdélyben. Gondolom, ezért is választotta Visegrá- dot, ezért költözött éppen oda, úgy tudom, 1943-ban. Ez a táj, a Visegrád környéki táj, nyilván nemcsak fáival, bokraival, hegyeivel-völgyeivel, patakjaival vonzotta, hanem azzal a történelmi dimenziójával is, amelyik több versében, A somvirágos oldalban is, vagy a Görgeyt idéző versében is benne van. Egy-egy hely történelmi visszhangjaira Áprily mindig is fogékony volt.

Lengyel Balázs. Az vonzotta, a táj, a Visegrád előtti völgy: Szentgyörgy-puszta, amit mi már Áprily völgynek hívunk, elevenné teszi, sugallja az erdélyi tájat. Itt is, háttal ott a víz, elől a völgykebel, az erdő, mintha Erdély atmoszférája elevenednék meg. Az a csendes, elvonultságot adó enyhhely, ami sok-sok évvel ezelőtt Szentgyörgy-puszta lehetett, olyan például, mint Bethlenszentmiklós. Mert, amikor az 50-es évek elején járni kezdtünk Áprilyhoz és családjához - még akkor a felesége élt és csodás ízű erdei szörpökkel kínált meg - bizony más volt ez a táj. Mindössze három ház volt a völgyben, nem volt más körülötte, még a Jékely gyerekek házai sem voltak meg. Csak az elemien ható, körülölelő természet. S házában a teljes elvonultság. Télen különösen mély volt a csend. Ha a nagy hidegben befagyott a patak sima, kiterült felszíne, Lajos Bátyám - jól emlékszem szavára - maga vágta meg csákánnyal a jeget, hogy ivóvizet kapjon. Az erdőben pedig, kicsit beljebb, oldalt rejtettebben valami barlang ürege látszott. Nem barlang volt, hanem menedék, bunkerféle, hogy 1944-ben, a bombázások, harcok, zabrálások idején oda mentse a családját.

br. Kemény János: 1913 őszén találkoztam vele először Kolozsvárt. Egy ódon Farkas utcai kapualjban. Ez a kapualj ahhoz az öreg tanári házhoz tartozott, amelynek földszintjén Áprily Lajos sógorasszonya, Schéfer Erzsiké lakott férjével, Nagy Jenő latin-német szakos kollégiumi tanárral. Én a fiatal, akkor még gyermektelen tanárházaspárnak voltam lakás-kosztos diákja. Ott igen jól és otthonosan éreztem magam. Áz egész Schéfer család csupaszív melegsége könnyen feledtette időnkénti ria- dozásaimat. A földszinten laktunk, fölöttünk az emeleten pedig az igen nevezetes és nagyon szegény népdalgyűjtő tanár, Seprődi János, sok-sok gyermekével, három zongorájával, míg szomszédunkban, a kollégium tehetséges novellaíró igazgatója, Kovács Dezső. E három lakásból jelentős, golyózó, iskolázó, falimétázó, futballozó csapat telt ki, mely délutánonként fülsiketítő zajjal, fullasztó porral kavarta fel az udvart, és az ódon kapualj mélyét. Jól emlékszem, akkor lépett be a kapu kis ajtaján a számomra még ismeretlen Áprily-Jékely Lajos, amikor viharvert, falimétázó bőrlabdánk teljes erővel zúdult neki a kapunak. Megdermedtünk, de ez a dermedtség csak pillanatokig tartott, mert a fiatal tanár gyakorlott biztonsággal homorítva szökkent a magasba s tért ki ezáltal a feléje zúduló bőrlabda útjából. Elkapta a kapuról visszaverődő labdát és olyan biztonsággal célzott meg vele, hogy bár önkéntelenül, én is szökkentem, és homorítottam, mégis pontosan fenéken talált. - így kell - muon.,ta mosolyogva, s már ment is tovább, hátra a lakásunk konyhája felé. A küszöbről visszaszólt mosolyogva: - Ugye, legközelebb engem is bevesztek a falimétáEbben a hazban hallottam őt először Csokonai, Petőfi dalokat, régi latin meg ma- gyar szöveti diaknotakat enekelm. Egyszer, egy szomorú, különös ritmusú szerb

Ä 71Srnpke ’í? kuCur°dva Ült törökülésben az egyik heverőn, ölében csöppség babusgatta, altatta fiacskáját. En olyan szívbemarkoló altatódat sohasem hallottam, amilyen az a halkan, dúdolva előadott különös ritmusú regi-regi szerb népdal volt. Nagyon szép, nagyon meleg énekhangja volt Áprily La50