Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Bogdán László: Másnap (elbeszélés)
latát s eltorzult arccal kezd menekülni, nyitott ajtaja mögött tűnik el, volt s nincs. Göb kétségbeesetten néz körül, riadtan próbál visszaemlékezni hogyan is jutott ide, igen, az a, az a Marica nevű nő is vele volt, ezért sem emlékezhet, bizonyára rábízta magát. Részeg is lehetett, sötét is volt... Kinyílik egy újabb ajtó, termetes asszonyság jelenik meg, kirázza a rongyot, gonoszkodva méregeti Göböt, visszahúzódik, egy másik ajtó is recsegve nyílik, öregember dugja ki hálósipkás fejét, motyog valamit s mikor meglátja Göböt rákiált: - Maga mit keres itt? Díjbeszedő?!? — Én nem. Izé, én, szóval... - Göb is legyint és visszahátrál a kamrába, a küszöbön megbotlik és ráesik az ágyra. Sokáig fekszik hanyatt, gondolkodni próbál, a verset is újra mondani kezdi. Nem megy. Felemelkedik, az ablakhoz lép, kihajol, a negyedik vagy ötödik emelet magasából minden kissé torznak, alulméretezettnek hat. Látja a villamosokat, az autókat; járókelőket lát, egy vidáman fiityörésző kéményseprőt, egy danolászó részeget, két lányt, narancsot esznek, egymás szájába rakják a gerezdeket. Látja a sarkon posztoló milicistát is, úgy kapja vissza a fejét, mintha megégették volna. Kiles a folyosóra, most nincs kint senki, kilép, lábujjhegyen óvatoskodik végig az egyik végétől a másikig, semmi kétség, mindenütt magánlakások, névtáblákkal vagy anélkül, csengőkkel, elfüggönyözött ablakokkal. Boszorkányos! Visszafordul, lassan battyog végig a folyosón, feszülten figyel, de sehol nem találja a lépcsőházba vezető ajtót. Kétségbeesetten szánja rá magát, és a korlátba fogózva lepillant a világítóudvarra. A porolóra most terít fel egy tarka szőnyeget egy bekötött hajú, piros szoknyás fiatal nő. Göb számol magában, amikor eljut tizenkettőig, a nő is verni kezdi a szőnyeget. Göb elkeseredetten nézegeti az ajtókat, izzad, szeretne madár lenni, de ahogy az arcához kap, elhessegetve egy legyet, csak a borosta ser- ceg a körme alatt. Nem vitás, meg kellene borotválkoznia, az urak csak frissen beretválva, arcszesztől illatozva mehetnek a Kiseleffbe. Fiákerrel természetesen. A sarkon állítják meg, megállni, mondják határozottan, innét már gyalog megyek a Kiseleffig. De ehhez több minden kellene: beretva, melegvíz, szappan, pamacs, arcszesz, s nem utolsó sorban fiáker. De ő, amilyen peches, taxit sem fog találni, s ki tudja, milyen messze van az a Kiseleff. Göb felrezzen. Három ajtó is egyszerre nyűik ki, a hálósipkás öreg a termetes asszonyságot és a kíváncsi törpét megelőzve, ellenségesen kérdezi meg, még egyszer, s emeltebb hangon, hogy mit keres itt? Netán díjbeszedő lenne? — Gyújtogató - vélekedik a törpe. — Rablógyilkos — tódít az asszonyság. — Csend - dobbant az öreg s közelebb nyomul. - Mit keres itt a körünkben, fiatal úr? Méltóztatna elárulni végre, hogy mit keres itt? — Még soha nem láttam — fújtat az asszonyság. — Maga biztosan nem is lakik itt! — Idegen - vonja le a törpe komoran a következtetést. - Ki tudja, miért jött pont ide, hozzánk?! — Nézzétek az arcát - csapja össze a kezét álmélkodva az asszonyság -, olyan rossz arca van, mint egy gyilkosnak. — Mit keres itt? — ismétli magát harciasán a hálósipkás öregember. — Megmondaná végre, hogy mit keres itt?! 16
