Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - A magyar költészet Ruhr-vidéke (Kányádi Sándorral beszélget Pécsi Györgyi)
nika, a tv, a hangszalagok nagy változást hoztak az életünkben, ennek következtében verset ma már többen hallgatnak, mint olvasnak. Szerintem a Guten- berg-korszak könyvbe száműzött versei most kaphatnák vissza a homéroszi jogaikat, amikor a verset mondták, sőt énekelték. Például a Kaláka Együttes is megpróbálja a versben lévő muzsikát kihangszerelni, és azok a fiatalok, akik kezükbe nem vennének verskötetet, a Marcibányi téren tapsolnak Kosztolányinak, Ady Endrének.- Én viszont úgy érzem, hogy a technikai lehetőségek bővülésével arányosan szorult háttérbe a költészet és az irodalom szerepe. Most fontosabbnak tűnik az információ, mint a bölcselet.- Nem tudom, mennyire van így, tudniillik a világ óriásit változott, a bölcselethez több idő kell, információt pedig az autóban ülve is be lehet szerezni. De hát most éppen arról beszéltünk, hogy az információba tegyük bele a bölcseletet! Ezért tartom fontosnak a technikai lehetőségeket. Amerikában és a nyugati világban például regényeket lehet CD-lemezen hallgatni. És előfordulhat, hogy ími-olvasni elfelejtenek az emberek, de a látható és hallható eszközök segítségével mégis kapcsolatba kerülnek az irodalommal. El tudom képzelni, hogy mondjuk Afrikában egész népek átugorják az írás fázisát. Régen se tudtak írni- olvasni, maga Jézus Krisztus is állítólag csak egy sort írt, azt is a porba, hogy az vesse rá az első követ, aki ártatlan. A poézisnek van akkora ereje, ha igazán po- ézis, hogy egy nyelvközösséget össze tud kötni. Én ilyen naiv vagyok, ha uralkodóvá tesszük a költészetet a népben, lesz egy közös nyelvünk.- Új verseskönyve ugyan régen jelent meg, de folyamatosan jelen van. Kecskeméten gyerekrajzfilmje készül, hanglemezei jelentek meg, illetve a Duna Televízió videókazettát adott ki önről, és rendíthetetlen bizalommal találkozik az olvasókkal. Minden módon megpróbál kapcsolatot találni, talán mert a költészet valahol kapcsolatteremtési kísérlet is.- A mi nyomorúságos helyzetünkben, amiben sok gyönyörűség is volt, például az olvasótalálkozók tartották a lelkeket. Száznál több találkozót tartok évente ma is, és ezeket én fontosnak, valamifajta irodalmi szolmizálásnak, Kodály-do- lognak tartom, azzal a különbséggel, hogy Kodály Zoltán nem egyedül ment, hanem voltak óvodái és módszerei. Én nem tudtam ilyen módszert kidolgozni. Arra vagyok büszke, hogy karonülőtől botontámaszkodóig, vagyis iskolai végzettségre való tekintet nélkül tudunk irodalomról beszélgetni. Nem a saját verseimről, az is elhangzik olykor, hanem az irodalom megszerettetéséről.- A poézis után térjünk át az ünnepekre. Negyven esztendővel ezelőtt, október 23-án tört ki a magyar forradalom Budapesten. Romániában hogyan élték meg ezt a történelmi időszakot?- Azokban a napokban, huszonharmadika után küldtek ki a Szovjetunióba három hétre, onnan telefonáltam haza gyanútlanul, ha valami történne, ki ne hagyjanak. Hazajöttem, feltettek a Magyar Színház színpadára, beszámoltam, mit láttam, utána egy személykocsiban elvittek. Szerencsére egy bölcs pártember foglalkozott velem, aki csak lekapott a tíz körmömről, és azt mondta, nem szégyellem magamat állampénzen azt látni, amit láttam. Hát megfogadtam, hogy többet állampénzen nem utazom. Nem is utaztam. 56-ot úgy éltük meg, hogy hallgattuk a rádiót. Két-három napig, míg otthon voltam, még verset is követtem el. Az egyikre emlékszem is. ’56 október 24-én egyik szobrász barátomtól a monostori negyedből mentem hazafelé. Tömve volt 7
