Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 12. szám - Finta József: Hova tartasz magyar építészet?
Finta József Hova tartasz magyar építészet? (hátra- és előrepillantás) A A.z a mára teljességgel befejezettnek mondható folyamat, amely a hazai tervezó'vállalati szervezetet léptékében, működési formáiban, tulajdonviszonyaiban egyaránt átformálta, s habitusát az általános e tárgyú nemzetközi gyakorlathoz közelítette, még a 80-as évek közepén elkezdó'dött. E szervezeti-működési átformálódás okait kutatván elsőrendűen talán az ezidőben kezdődő recessziót kell megemlítenünk; azt a lefelé forduló beruházási „görbét”, amely már nem volt képes munkával ellátni és fenntartani a 40-es évek végén, de inkább az 50-es évek elején megalakított (kényszer formálta) ún. szocialista nagyvállalatokat. E 600-1000 fős mamutcégek azokra a hatalmas dimenziójú igényekre teremtődtek, mint a „szocialista” városok, az évi százezres lakástermelés, a lakótelepek széria- monochrom „tömegdemonstrációja”, a képtelen léptékű ipartelepek, városközpontok, s az ezeket kitöltő kommunális beruházások. Ám a 80-as évekre kezdett ismertté válni, hogy az az ipar, amelyet az előző három évtized teremtett, nagyságrendje mellé nem kapott olyan mozgáskészséget, amellyel fenntarthatta volna magát, s nem volt képes megtermelni azt a minőséget, amely elfogadhatóvá tette volna termékeit - a KGST piacokon kívül is. Az egyre jobban eladósodó, hitelekből élő ország kezdte leépíteni beruházási „struktúráját”, a szociális lakásépítés üteme jelentősen lelassult, az épülő lakótelepek közepéből rendre kimaradtak az odatervezett központi létesítmények (lásd pl. Budapesten Újpalota, Káposztásmegyer, Békásmegyer, Kispest stb. „sorsát”), s a terveket „termelő” vállalatok is zsugorodásnak indultak. Jómagam - aki 36 évet élt meg egy ilyen vállalatban (s legalább tízet annak vezetésében) - igen közelről nézhettem végig - szenvedő részeseként - ezt az apadást, amely a 600 főről előbb 300-ra, majd 200-ra, végül 110-120 főre fogyasztotta a céget úgy, hogy működési módszere, adminisztrációjának megannyi áttétele és nagysága szinte alig változott, pedig utolsó éveit immár magánformában élte meg. Az elevenebb, vállalkozóbb típusú tervezők már a 80-as évek elején (közepén pedig már igen nagy számban) kezdtek leválni e cégek testéről, s vállalták fel a magánvállalkozások rizikóit, és tervezték sorban (s igencsak változó minőségben) a családi és társasházak tömegeit. E furcsa, eltorzult kényszerfolyamat eredménye lett Buda hegyvidékének tönkretétele, nem elsősorban a „vállalkozó” építészek tehetség- telensége miatt, hanem a CIVIL társadalom (és az akkor - sem - civil önkormányzatitanácsi apparátus) ellenőrzési tevékenységének hiánya okán. A 80-as évek recessziója furcsa stiláris vitákba hajszolta az építésztársadalmat, amely nem ismerte fel (nem akarta felismerni), hogy egzisztenciális gondjain a teoretikus töltésű egymás ellen fordulások semmit sem segítenek. Ezidőben „izmosodtak”, kaptak erőre azok az ISKOLÁK, amelyek - részben 75
