Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 12. szám - Szathmári István: Szülőföldem, a Nagykunság

A város történetével kapcsolatban még két korszakot kell megemlítenem. A törökök kiűzése után, a XVII. század vége felé a Habsburg-ház - megszüntetve addigi kiváltságát - eladta a Jászkunságot a Német Lovagrendnek, és csak 1745- ben válthatták meg magukat a kisújszállásiak is, súlyos összegekért. A „redemptio”-ban (latin szó: megváltás, kiváltás) csak a tehetó'sebbek vehettek részt, és a befizetett pénz arányában ők lettek a föld tulajdonosai. Ilyenformán az úgynevezett irredemptusok nemcsak föld nélkül maradtak, hanem a szegénység is osztályrészükül jutott hosszú idó're. Az így keletkezett társadalmi és gazdasági feszültség is hozzájárulhatott az említett bácskai kirajzáshoz. A másik fontos korszak a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizede volt. Ez nagy fellendülést hozott, amit jelez az is, hogy a városnak úgyszólván minden nagyobb (emeletes) épületét (a gimnáziumot, a városházát, az állomást, a postát stb.) akkor emelték.

Visszatérve a kun származásra, a kisúji emberekben ennek a tudata az eltelt századok folyamán mindig halványult. De azért még a két világháború között is Imre István bátyám a 48-as kaszinóban - ez a zsellérek, a szegényebb emberek kaszinója volt — Kossuth apánk képe alatt minden hétfő' esti összejövetelükön elmondta a kun Miatyánkot. Egy változatát közreadom, úgy, ahogyan Ducza Lajos kisújszállási polgármester megjelentette az említett 1992-es Nagykun kalendáriumban (133-134). Ez a változat a nemrégiben elhunyt, karcagi születésű Mándoky Kongur István orientalista nyelvész szerint idővel eltorzult formában maradt ránk. E szöveg eredetijét egyébként 1744-ben Varró István nagykun és 1771-ben Herpay Mihály kiskun kapitány mondta tollba Kollár Adám bécsi udvari tanácsosnak. Valószínűleg egy kun nyelvet megtanult magyar prédikátor fordította le az imádságot meglehetősen szabadon, a Máté evangéliuma 6. részének a 9—13. verse alapján (egyébként a nyelvi szerkezet több helyütt követi a magyart, és ott szerepel „szent” szavunk is). Mindenesetre az utalás szerint a mai kun-kipcsak nyelvjárások felhasználásával rekonstruálható az eredeti szöveg, és a kipcsak nyelvet beszélők (a kazakok, kirgizek stb.) megértik így is. íme a megjelentetett szöveg: Bezén attamaz, kenze kikte (Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben), szenlészen szén adón (szenteltessék meg a Te neved), .... (a „jöjjön el a Te országod” mondat hiányzik), dösön szén küklön (legyen meg a Te akaratod), nitziégen gérde ali kekte (mint a mennyben, úgy a földön is), bezén akomozne okne mezhe berbezge pitbütörküngön (a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma), il bézen ménemezne (és bocsásd meg a mi vétkeinket), neszem bezde jermezbezge utrogergenge (miképpen mi is megbocsájtunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek), iltme bezne olgyamanga (ne vígy minket a gonoszba), kutkor bezne algyamanna (szabadíts meg minket a gonosztól), szén borson boka csalli bocson igyi tengere, ammen (mert Tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség, mind örökké. Ámen.).

A kun eredet felidézésére utal továbbá napjainkban az újratelepülés 275. és 280. évfordulójának a megünneplése 1992-ben és 1997-ben, a Nagykun kalendárium immár évenkénti megjelentetése, a pacséri kapcsolatok ápolása, és így tovább.

Szólnom kell még — mintegy az „előzmények” kapcsán - a gimnáziumról, mivel meghatározó volt a város életében, de meghatározó volt az enyémben is. A reformáció, majd a református egyház kezdettől fogva átlátta, hogy a templom mellett az iskolának van igen fontos szerepe a műveltség terjesztésében. Már az újratelepülés éveiben, 1717-ben meghívják a városba Musnai Mózes lévitát, aki latin nyelvet is tanított. így indult Kisújszálláson a háromosztályos gimnázium, mint a debreceni református kollégium partikulája. Majd fokozatosan bővül.

68