Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Lászlóffy Aladár: Nyelvemlékek; Gólya, gólya, gilice; Térzene-visszhang (versek)
Lászlóffy Aladár Nyelvemlék Mit gondolt, aki még nem éket, csak tudtán kívül nyelvemléket, pár kósza, kopott mondatot egy mindennapból ránkhagyott? Játszik a nyelv, bűvészinasként virágot lop egy kis cselédnek, ki Véletlen szolgálatában épp konyhalány - így lesz az ének, így lesz a délutáni csendből éteri ropogásként zengő LATJATUCFELEJIM - a bendő mélyén a lassan felszívódó életadó nyelvi jövendő. Gólya, gólya, gilice A gólya fenn a villámhárítón: a szárnymozgása tiszta bariton, a nyaka íve hőstenor - rezeg az ultrarövid hullámzás felett. Szoprán a csőre, biztatón piros, az egész kép ködös, csillagporos, bolhás, mint tévé képernyőn a hét összegezéseként adott szemét. A gólya hír és jelkép és madár. A gólya senki s a tilosban jár; mégis a gólyát nézi milyen rég az unalomba internált vidék. A gólya itthon magyar - ott török. A gólya baj. A gólya báj. Örök.
