Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Füzi László: Utószó egy vállalkozáshoz
UTÓSZÓ EGY VÁLLALKOZÁSHOZ JL alán nem is volt túlságosan eredeti az az elképzelés, amelynek felmerülése után Szekér Endrével levélben fordultunk író-barátainkhoz, a Forrás rendszeres szerződhez, hogy írják le azt a földrajzi helyet, amelyet a legjobban ismernek-szeretnek, hogy aztán a megszületett írásokból, afféle mozaikkockákból összerakhassuk a huszadik század végének Szerelmes földrajzaként az írók által meglátott-megélt szellemi haza képét. A példát, annyi nagyszerű írói leírás után Szabó Zoltán és az ő Szerelmes földrajza adta. Csak Cs. Szabó László írásait újraolvasva tudatosítottam, hogy Szabó Zoltán eló'tt pár esztendővel Cs. Szabó már megfogalmazta egy Szerelmes földrajz-szerű antológia szükségességét. Szabó Zoltán munkája 1942-ben jelent meg, Cs. Szabó 1937-ben a Levelek a száműzetésből című kötetében így írt: „Egyszer Michelet pihenésül írt egy könyvet Franciaországról. Minden tájnak másképp bókolt, s amikor például Provance-tól Languedoc-hoz fordult, hangot cserélt, mintha szelíd Bianka után bősz nővérének, a makrancos hölgynek udvarolna. így készült el egy munkás élet kicsi amulettje, a Notre France. Magyarországnak nincs ilyen szerelmes földrajza. Kazinczy, Petőfi elkezdték, Jókai száz kötetbe szétszórta. Mert ő megírta, de ki kell kaparni a tündérmesék hamujából. Csodálatosan ismert minden zugot, azt is, amit sohasem látott. Ha a nemzet egyszer, csak egyszer a térdére ült volna, hogy a hazáról meghallgassa, mienk volna a legszebb szerelmes földrajz! Am ez a nemzet sohasem szerette úgy a hazát, ahogy a költők tanítják Vergilius óta. Jogászok vagyunk, fanyar gavallérok s szerelmes földrajz helyett arról maradt írott emlékünk, hogy bizonyos horvát megye milyen részt válasszon nagyobbik címerünkből.” Cs. Szabó felvázolta az igényt, Szabó Zoltán megírta a Szerelmes földrajz egyharmadát, merthogy a Dunántúl, Budapest és Erdély képének felvázolásával adósunk maradt, Lukácsy Sándor nehezen felülmúlható felkészültséggel összeállította és közreadta a maga breviáriumszerű Nemzeti olvasókönyvét, ebben egy fejezet foglalkozik — szükségszerűen csak egy fejezet - a tájjal, a táj-élménnyel, így a magyar tájról írt versek, vallomások, útirajzok és útilevelek nagy gyűjteménye még mindig nem készült el. Elkészítésére magunk sem vállalkoztunk, csupán arra tettünk kísérletet, hogy újabb írásokat kapcsoljunk irodalmunk e nagyszerű vonulatához. Bízunk abban, hogy vállalkozásunk méltó az olvasó figyelmére. Fűzi László 216
