Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Major-Zala Lajos: Raron: Rilke két temploma
Nem múlt el nyár, hogy Szárszón ne látogattam volna meg Rónayékat. Gyurka tudta, hogy augusztusban érkezem, s ha az első' héten nem jelentkeztem, aggódni kezdett értünk. Egyik megkésett látogatásunkkor felesége már az ablakba könyökölve várt és megkért, hogy ezután, ha lehet, érkezzünk a megszokott időben. Mert Gyurka ilyenkor ideges miattunk, szüntelenül kérdezi: mi van azzal a garabonciással, csak nem történt velük valami? Megvallva az igazat, én is tartottam ettől a találkozástól. 1972-ben megjelent Csonton virág című kötetemet előre elküldtem neki, félve a reagálására, de mintha érezte volna nyugtalanságom, mindjárt az elején meg is jegyezte, hát valakinek ezt is el kellett végezni. Talán épp neked! Nem lesz könnyű dolgod. A magyar közönség szégyenletes tabuként kezeli a szexualitást, e honban kimondhatsz mindent, csak le ne írd! Amit aztán Vas Pista is megerősített, szinte előre megjósolva egy máig őrzött levelében a későbbi megaláztatásaim forgatókönyvét, aminek még mindig nincs vége. Az igazi skandallum azonban a Katarzis megjelenésével kezdődött. S mintha mi sem történt volna, Rónay György tovább közölt a Vigíliában. Harminc év múlva hallottam aztán a magyar irodalom „nagykorúsításáról”. Kiskorúskodott szegény mindaddig, míg 1995-ben „hivatalosan” is nem nyomták dicső homlokára és szemérmetlenített fenekére a nagykorúság pecsétjét. Pilinszky Jancsitól még mindig őrzök egy kazettát, amire felmondja összes verseit borozgatás közben emlékezetből, meg-megakadva, bele-belesülve, én közben rá-rákérdezek, majd ha eszébe jut a szöveg, újra kezdi a versmondást. Sajnos, amikor itt jártam velük Raronban, épp restaurálták a vártemplomot. Rilke sírjának a környéke is megbolygatva, a híres sorokat hirdető kőtábla hiányzott: „Rose, oh reiner Widerspruch Lust, Niemandes Schlaf zu sein unter soviel Lidern”. Azóta a vártemplom okkersárga eredetijében rég megszépült, barokk oltáraival vonzóbb, mint valaha. Őrségül szolgál Rilke szellemének és testének, figyelmeztet a dolgok (die Dinge) áttetszőn lebegő szilárdságának a megfoghatatlanságára. Az élet és halál kegyetlen, de vigasztaló összefonódására. A megváltoztathatatlan megszégyenítő dugdosására, hogy minden anya az élettel megszüli a halált is. A lázadást és a megnyugvást. A lázadó tövisben Rónay György halálára Tengerszem gyűrűzései a mélyből ide némán csendharangok kongjatok hogy nem ment el csak átlépett a Csenden átlépett önmagán hogy visszakanyarodjon törékenységében hozzánk itthon vagytok itt vagyok igazság zsenge szirmai szavak ti takarjátok be álmát hogy ébren aludjon 204
