Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10-11. szám - Ambrus Lajos: Táj - hármas homlokszemben

bele, akkor is követné hűséges, istenadta népe. Ott belül aztán, folytatja a méh monográfusa, „a hajlékot tüstént elfoglalják s legrejtettebb zugait is felkutatják; a kaptár méhesben elfoglalt helye, alakja és szine egyszer megismerve ezer meg ezer kis okos és hű emlékezetbe vésődik be. A vidék ismeretőjeleit szintén gondosan megjegyzik maguknak; az új község merész képzeletükben már teljesen kialakult s helyét minden lakójának elméjében és szívében elfoglalja. Nemsokára felzendül falai között a szeretetnek a királyné jelenlététől ihletett himnusza, s a munka elkezdődik” - írja alapművében Maeterlinck. Bizony, mondjuk mi is, a Nagy Tájalakítók, de azt is hozzátehetjük, ha az ember nem fogná be a rajt, ha nem sikerülne az anyát besöpörnie, történetüknek akkor sem szakadna vége — ám arról a regényről már keveset tudunk. Amennyiben a hetyei meggyfáról megfeledkeztünk volna vagy éppen elvétettük volna az előbb leírt műveletsort, másnap délelőtt visszaérkeztek volna a korábban kiküldött felderítők, egyenként, szállingózva és leadták volna szupertitkos jelentésüket. Ezekben a futárjelentésekben főként tájképeket rajzoltak volna meg, kiemelve a terep bizonyos elemeit, különös tekintettel a hegy- és vízrajzi, majd persze a botanikai szempontokra, ám ezeken a térképeken minden bizonnyal a méhlegelők színvonala játszotta volna a döntő szerepet. Majd egy szintén metafizikai eredetű pillanatban, a gyorsan meghozott, de alaposan mérlegelt döntés hatására megbomlott volna az egész fürt, nyüzsögni kezdett volna - és háborgó felleg vagy akadálytalanul felszálló, titkos eredetű füst, heves, kitartó szárnyalással elzúdult volna valamerre. El, a kertek fölött, a virágzó Batul-almafák fölött, el a Six-körtefák fölött, a baltavári ökörszem cseresznye fölött, az ageni szilva fölött, a templom fölött, a búzatáblák, a szőlőhegyek fölött vissza a, vissza a természetbe, ahová még mi is, a Nagy Tájalakítók is csak efféle, kissé kiagyalt gondolatainkkal követhettük volna őket.

A kaptár azonban működni kezd - a „ táj” átalakítva, a mű kész. Legföljebb még azon töprenghetünk némi melankóliával, hogy egy méhraj sikeres befogása főszereplőjének lenni talán még nem tesz teljesen mássá bennünket. Persze, jól tudjuk, hogy ezt az 50 ezres községet, a mi kis provinciális tájunkat sem lehet tökéletesen, feltételek nélkül birtokolni, domesztikálni, megdézsmálni, vagyis „termeltetni”, márcsak azért sem, mert a méh az egyetlen olyan háziasított állat, amelyik nem ismeri meg és fel a „gazdáját”. Életébe beleavatkozni lehetséges, de csak bizonyos fokig illik - addig, ameddig kihasználhatjuk azt a rövidke, boldog- ságszigetnyi időt, amelyikbe a Törvény szerint az 50 ezres kis táj került ott a fa tetején, amelyről persze azt is tudni kell,hogy ez a kivételes adományok egyike volt; - olyan pillanat, amelybe életünk káoszában mi is csak nagy ritkán kerülhetünk. Vagy csak egyszerűen, beavatkozni addig a fokig érdemes, amíg csodálatos és titokzatos, a saját teoretikus hajlamunkat létmagyarázó következtetésekre inspiráló működésükben a Nagy Egész értelmét kereshetjük.

(Egyházashetye, 1997 április)

199