Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Kerék Imre: Vallomás a szülőföldről
két. Ma is hálás vagyok velem való töró'déséért, figyelméért. Másik tanárom, Horváth Kálmán pedig a rajzolás-festés titkaiba igyekezett bevezetni, némi készséget látva bennem. Az ó' ösztönzésének köszönhettem, hogy a magyar irodalom mellett a rajzot is szakjaim közé választottam a pécsi Tanárképző Főiskolán később. Középiskolába Csurgón, a Csokonai Gimnáziumba iratkoztam be, ahol akkoriban is elevenen élt a nagy költő kultusza, s mellette a közeli Niklán élt Berzsenyié is. (A gimnázium szép parkjában mindkettejüknek domborműve áll ma is.) Itt hamarosan bekapcsolódtam az önképzőkör munkájába, melyet lelkes magyartanárunk irányított: verseket nyújtottam be elbírálásra, szavaltam vagy egy-egy költő munkásságát ismertettem, saját fordításaimmal szemléltetve a róluk mondottakat (Ovidius, Horatius verseinek fordítására ösztönöztek latin nyelvű stúdiumaim is.) A középiskolát végül is Nagyatádon folytattam: busszal jártam be reggelente a járási székhelyre, s délután öt órára értem haza, a gimnáziumi tanulószoba után otthon folytatva a tanulást. Ekkoriban, pontosan 1956- ban, még csurgói éveimben, jelent meg első versem a Somogyi Néplapban. Röviddel ezután elküldtem verseimet a Kaposvárott élő Takáts Gyulának, akinek segítségével írásaim helyet kaptak a Somogyi írásban (a mai Somogy elődjében). Az érettségi után 1961-ben, Kaposvárra kerültem a Somogyi Néplap szerkesztőségébe, újságíró-gyakornoknak. Itt előbb a mezőgazdasági, később a belpolitikai rovat munkatársaként jártam szülőmegyémet, a Balatontól, a Zselictől, a Dráváig bebarangolva dombos-ligetes vidékeit, rengeteg emlékezetes tájélménnyel gazdagodva, barátokat, ismerősöket szerezve, közülük sokakkal ma is levelezek, vagy ha mód van rá, találkozom időnként. Itt, Kaposvárott ismertem meg Fodor András költőt, aki egy verőfényes délutánon, a város utcáin való séta közben dedikálta számomra Tengerek, dombok című verskötetét, s hosszan lelkemre beszélt, hogy jelentkezzem a Pécsi Tanárképző Főiskolára, s ezáltal szerezzek magamnak az újságírásnál biztosabb egzisztenciát. Talán e beszélgetés nélkül egész életpályám másképpen alakul, mint ahogy az ő emberi-költői példájának ismerete nélkül is jóval nehezebben boldogultam volna később. A somogyi élmények, tapasztalatok, a gyermekkor világa s barátságaim köteléke ma is gyakran visszahúz szülőmegyémbe, anyámhoz, aki most is Háromfán él, Kaposvárra, ahol Takáts Gyula és Papp Árpád, Laczkó András és más barátaim körében emlegetjük fel régebbi közös emlékeinket, hányjuk-vetjük meg mai gondjaikat. A megyéhez köt az is, hogy 1974 óta alsóbélatelepi kis nyaralónkban töltjük a nyári vakáció hónapjait. Félig-meddig tehát ma is otthon lakom, s ez a szoros kötődés, remélem, az idő múlásával sem lazul majd, sőt, inkább szorosabbá válik. Hiszen amit hazulról kaptam az úti tarisznyába, bőven elegendő lenne két életre is. 161
