Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - Sánta Gábor: Kávéház-sirató (Törzshelyek, írók, műhelyek)
szott volt a kávéház, mint Budapestnek. Fővárosunkban 1867 és 1945 között a közösségi élet legfontosabb közintézménye a kávéház, amelynek folyamatos népszerűségét az egzisztenciális gondok és az információéhség egyaránt biztosította. A szegényedő közép- osztály polgára ahhoz, hogy rendszeresen baráti összejöveteleket tarthasson, sem megfelelő lakással, sem vagyoni háttérrel nem rendelkezett. Ezért nap mint nap, amint tehette, kedvenc kávéházába ment, ahol különösebb anyagi feltétel nélkül találkozhatott ismerőseivel, megtudhatta a legfrissebb híreket, és még szórakozhatott is. Valóságos otthonpótló lett a kávéház, amely a nyilvánosság legfőbb színterévé vált ebben az időszakban és mint ilyen, az athéni agóra és a római fórum szerepét is betöltötte Budapesten. Kávéházba azonban nemcsak beszélgetni és szórakozni járt a polgár. Idővel az üzletkötések is egyre inkább itt bonyolódtak le egy- egy fekete vagy konyak mellett, éppen úgy, mint a partneri kapcsolatok kialakítása. És voltak persze olyanok is, nem kevesen, akik rendszeresen valamely kávéházban dolgoztak, mint a hírlapírók, a szerkesztők, a költők és az írók. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy mit jelenthetett egy kezdő fiatalember számára a múlt század hetvenes éveiben Agai Adolf asztaltársaságához tartozni a Kávéforrásban, a nyolcvanas években Vajda Jánoséhoz az Otthon kávéházban, a millennium évtizedében Ambrus Zoltán társaságának tagja lenni a Centrálban, vagy később, századunk első évtizedeiben Osvát Ernő közelében üldögélni a Bristol kávéházban vagy a New Yorkban. Korántsem túlzás, amikor Márai Sándor a magyar irodalom Parnasszusának nevezi a budapesti kávéházat a Föld, Föld!...-ben, a Szindbád hazamegy című régényében pedig azt úja, hogy „kávéház nélkül nincs irodalom”. A századelő másik ismert írója, Színi Gyula pedig arra hívja fel a figyelmet Pesti konfetti című könyvében, hogy a fővárosi kávéházak némelyikének évtizedes múltja van, amely „néha belevág a kor történetébe, és ha a kávéháznak annalesei volnának, érdekes adatokat szolgáltatnának eljövendő kutatóknak. Kideríthetnék belőlük, hogy Budapesten valamikor a kávéházak az élet empóriumai voltak. A parlament, az akadémia, az egyetem, a hírlapírás, a bíróság, az ügyvédi kar és egyéb intézmények a feszes hivatalos ruházatból délután, este vagy éjjel átöltöztek a kávéházak pongyolájába. A Balzac Rastignacja nálunk, ha annyi életrevalósággal volna felruházva, mint francia elvtársa, a kávéházon keresztül hódítaná meg Budapestet. Tudnia kellene, hogy kik és hol jönnek össze, szóval ismernie kellene kávéházaink úgynevezett természetrajzát.” Ez az, amire a Kávéház-sirató összeállítója, Erki Edit törekedett. Könyvéből úgy tűnik, alaposan ismeri a budapesti kávéházak természetrajzát. Pontosan tudja, melyik kávéház miért nevezetes, és hogy neves művészeink közül kik és hova jártak több-kevesebb rendszerességgel. A Kávéház-sirató: antológia. Annak szemléltetése, hogy a legismertebb fővárosi kávéházak évkönyveit valójában megírták, éppen az idézett Márai Sándor, Színi Gyula és neves-névtelen kortársaik. írásaik figyelembevétele nélkül lehetetlen hiteles képet rajzolni a kávéházakról. Sőt, nélkülük minden egyéb utólagos okoskodás, egy megváltozott kor hangulatának torzító visszavetítése egy rég letűnt világra. Amit ma érzünk a klasszikus kávéházak iránt, az nosztalgia. Ha igazán láttatni szeretnénk, hogy milyenek voltak a budapesti kávéházak fénykorukban, a kortársak írásaival is be kell mutatnunk e legendás intézményeket. Nélkülük csak a részletek lehetnek hitelesek, hogy melyik kávéházat mikor és ki építette, mi volt a helyi ételspecialitás, ki volt a tulajdonos, mekkora forgalmat bonyolítottak le, kik jártak egy- egy helyre. De ezek csupán száraz adatok, nem természetrajz. Hiányzik belőlük a korhangulat - az élet. A kortársak véleményeinek összegyűjtését ezért egyetlen valamire való kávéházas könyv sem mellőzheti. Nehéz dolga lehetett Erki Editnek, mert hozzá hasonlóan, az említett művek szerzői is szem előtt tartották mindezt. Különösen az egykori New York kávéházat bemutató Gálos Magda, aki főként korabeli írásokból, visszaemlékezésekből szerkesztette kötetét. A Kávéház-sirató elsősorban e kávéházas művel tartja a rokonságot. Amire ennek összeállítója egyetlen kávéházra összpontosítva, arra törekedett Erki Edit is a legismertebbekre figyelve. Egyikőjük könyve sem tudományos munka; mindketten ismeretterjesztésre törekedtek. A kitűzött célt szinte maradéktalanul megvalósít, izgalmas olvasmány a Kávéház- sirató. Kávéház-sirató... Kávéház-sirató... 92
