Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Fodor András: "E hely poétának való"
Most le kellene szállni, talpfák fokán, váltók kölöncén menni a síneken át, lecsukott szemmel beszívni a raktár kátrányba fojtott keserű szagát. Zenére szomjas füllel hallgatni szentgyörgy-nap után a tavak meg az ég között az ájulás sztakkátó muzsikáját, egymásba torló távírdajelét... ... Elnézni, berekágyán milyen ábrándok bolyhát reszketteti a tőzeg. Farukat villogatva viszik-e még a sürgönyt, - ahogy apám mondta -, az őzek? Fehér póznák alatt még ugyanaz a tábla. Váltók, hidak, sínek. Jegenye, bodza, nyárfa. A pusztaberényi uradalom, az akkoriban 1673 katasztrális holdnyi birtok örököse, Tószegi Freund Irén és férje, Gárdony Pál. Gárdony, csellózott az operaház zenekarában, ebből következőleg a muzsikusok olyan kiválóságai is megfordultak kastélyukban, mint Székelyhídi Ferenc, a Psalmus Hungaricus első' bemutatója. A családi legendárium szerint, 2-3 éves koromban megénekeltettek előtte, - merthogy feltűnő jó hallásom, tiszta hangom szinte a beszédkészséggel együtt jelentkezett. A híres és igen barátságos tenorista állítólag kopasz kobakomra ejtve tenyerét, ezt mondta: - Fiam, téged még hallani fogunk a rádióból... Csak utólag derült ki, hogy netán Bartók is megfordult Pusztaberényben, még szüleim odaköltözése előtt. Mindenesetre adat van róla, hogy 1906 szeptemberében, amikor Balatonberényben az Elhervadt citrusfa a magas hegytetőn című rabéneket, Keszthelyen a Csillagok, csillagok-at gyűjtötte, — ahogy ez ifj. Bartók Béla Apám életének krónikája könyvében olvasható — „... postáját Pusztaberénybe (u.p. Lengyeltóti), c/o Graner Albert címre küldik utána.” Ifjú Bartók egyébként, 1938-ban, a kaposvári MÁV üzemmérnökségen szolgálva s a Kaposvár-Fonyód vonalat is ügyelve, jól emlékezett apámra, s a körötte látott családra. Apámról, az ifjúsága idején Lengyeltótiban élt, működött Berzsenyi Tibor mondott el nekem értékes észrevételeket. Például azt, milyen természetesen tudott viselkedni az állomáson megforduló különféle urakkal, hogy sose látszott szolgálójuknak. Szinte egyenrangú partnerként beszélt még Tószegi Freundékkal is. Pár évvel ezelőtt különösen megörvendtem, amikor az uraság műszaki egyetemet végzett, de a harmincas évek elején álláshoz nem jutó, diplomás sofőrje, Kanyurszky István hívott föl telefonon. Ismertetést hallott éppen a rádióból önéletrajzi írásokat is tartalmazó esszékötetemről. Mivel az ismertetés többek közt éppen apám rejtélyét bogozta, (hogy tudott vasúti altiszt létére fiának ennyi hasznos inspirációt adni), fölajánlotta, hogy csaknem hatvan év múltán, megrajzolja nekem apám portréját, úgy, ahogy ő látta. Több mint egy órán át nyilatkozott aztán magnetofonszalagra apám méhészkedéséről. Elmélyült 147
