Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Rónay László: Utcák, terek, épületek, emlékek
vás, de mint alapkompromisszumot megjegyeztem: okosabb, ha a nyilvánvaló áldozattal nem kötünk előtte barátságot. A tájak elengedtek, só't, talán el is löktek kissé. Mégis: látszat volt csupán. A gyökér nagylelkűsége. Ahogy súlyosodnak a lombok, alázatosabb lesz az ág. A tanító lecke akkor kezdó'dött: lent a mélyben. A városi sivár falak közt a kicsi, tárgyi félelem: asztal árnyékától, tűztél, rablótól, büntetéstől, kulcsra zárt ajtótól - ott tanultam meg a konkrét rettegéseket legyőzni. De Tárnokligeten, a tiszta augusztusi éjben találkoztam először azzal a szakrális, már- már összeroppantó félelemmel, amit azóta is érzek, ha a szabad mezőn semmi-szemem a csillagos égre téved. Ez már a végtelen szabadság felelős félelme, amit lassan-lassan alakít a múló idő megrendüléssé. Az író káoszból formálja rendjét, s közben fenséges dolgokba avatkozik. Vakmerő; a végtelenhez egy arasszal közelebb kerül. S viszi a tájat is, a haza szabálytalan darabját, emeli magával. (1975) Rónay László UTCÁK, TEREK, ÉPÜLETEK, EMLÉKEK • • o t éves koromban költöztünk a Rózsadombra egy kelenföldi utcácskából. Itt élek azóta is, ugyanabban a házban, amelynek ablakaiból a Gellérthegyre, a Duna ezüstös csíkjára és a Parlament épületére látni. A háború utolsó időszakában azt is láttam, amint a bombázók kioldották pusztító terhüket, és a Margit körúton lángba borult egy-egy épület. Akkor apám fogta a kezemet. Ma ugyanott én fogom az unokáimét. Apám barátai írók voltak, ballagásaink közben is gyakran találkoztunk ismerőseivel, akiket ma híres embereknek tudunk. Homályosan emlékszem még a budai Várban tett vasárnapi sétáinkra. A siklónál találkoztunk keresztapámmal, Thurzó Gáborral. Engem megújuló eszmecseréik hidegen hagytak, Horthy Miklós méltósággal vonuló testőreit csodáltam. Az őrségváltás után a Várban lakó Sőtér István is csatlakozott hozzánk, vagy felmentünk hozzá. Én unatkoztam, ők Verdi Requiemjét hallgatták. A Dies irae tétel félelmetes harsogásakor Sőtér figyelmeztetőn intett: „Az Úr léptei”. A Várba aztán egyetemistaként tértem vissza: a Mátyás-templomban szerettem meg Haydn és Mozart zenekari miséit. Itt prédikált az osztályfőnököm, Gál tanár úr, s mindig csodálkoztam, hogy nem a szószékről viszik el. Az ostrom után a Vár aljában sokszor megcsodáltam az egyik ház tetőszerkezetébe fúródott, ég s föld között komorló repülőgépet. Némelyik házat mintha leborotválták volna: a megmaradt lakrészek szemérmetlenül tárták föl titkaikat: elhagyott zongora állt a sarokban, a ruhás szekrényben színes öltözékeket lengetett a friss tavaszi szél, s romok, romok mindenütt. Kosztolányi házát kerestük, 111
