Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Lázár István: Erdőbénye, Sima, Baskó
készítésével foglalkoztak. A kis házak környéke tele volt szórva a munka során keletkezett szilánkokkal, hulladékkal. A legértékesebb lelet egy díszítetlen nagy edény volt, melyben több mint 500 db, csaknem azonos méretű, szállításra kész kovapengét rejtettek el az egyik ház mellett.” Ugyanilyen kis település nyomaira leltünk mi is Baskó fölött, a Horvát-kuti-réten. Az itt folytatott iparszerű obszidián-feldolgozás bizonyítéka az a „kincslelet”, amelyet az egyik, rétegbontó vízmosás oldalából kapartam ki tíz körömmel. Hatvannégy „szabványméretű”, rendre zölddió nagyságú obszidiánrög; feldolgozásra kész, osztályozott nyersanyag alkotta ezt a leletet. Alighanem egy utóbb elkorhadt bó'rzacskóban rejthette azt el valami okból a tulajdonosa. Ez a lelet — amelyhez egyetlen hasonlót ismerünk, történetesen Krakkóból, ugyancsak zempléni obszidiánból! — természetesen közgyűjteménybe került; ott a helye. Szólhatnék most még az ugyancsak közeli Árkán, a Herzsa-rét vízmosásaiban feltűnt telepnyomokról, ahol azután néhai Vértes László ásatásai egy mezolitikus, az átmenetei kókorból való eszköz-készítő műhely maradványait tárták föl, mázsónyi obszidián- és kvarciteszközzel, esedékkel. (Vagy fejtegethetném, hogy amikor a neolit fejlődés, az állattartás és az élelemtermelés forradalma a Közel-Kelet, Anatólia, a Mediterráneum felől a Balkánon át közelítette a Kárpát-medencét s ezzel Közép-Európát, a vonzáshoz, amely a neolit emberét erre hozza, lényegesen hozzájárulhatott az itteni, a zempléni obszidián. Erre utal az is, hogy a neolit vívmányok nyugatra terjedése a Kárpát-medencében a Duna vonalától innen tartós időre megáll; ekkor - elég sokáig - Erdély, az Alföld és a Felső- Tisza-vidék fejlettsége magasabb fokú, míg a Dunántúl — a későbbi Pannónia - a barbár régió. De hagyjuk ezt. Most nem őstörténeti vázlatot írunk, s abban a Kárpát-medence a magyar honfoglalás előtti évezredeinek históriáját. Nem.) A Simaszaurusz Megkapván a Forrás levelét: adnék szerelmetes vallomást a hozzám legközelebb álló tájról-helyról, a bőség zavarában először elővettem már kész kéziratomat a sárospataki Várnegyedről, ahol születtem. A szülőházról: a rabváltó trinitáriusok valahai kolostoráról, a Központi udvarról és a Szentnegyederől, ahol ez a ház - ma: Borostyán szálló, és éppen dobra verve: eladásra kínálják! - áll. Meg a Rákóczi-vár kertjéről és kazamatáiról, ahol a környék összes gyermeke játszott volt, akár tiltatott ez, akár nem. Azután régi adósságomra gondoltam. Hogy még nem segítettem magam is hírét vinni a szívemnek oly kedves Bodrogközben, Karos határában éveken át folyt, oly jelentős régészeti ásatásoknak, amelyeknek a leletanyaga - s éppen a millecentenárium előtt! — sok új fényt vetett a honfoglalás körülményeire és személy szerint a honfoglalókra; alighanem éppen azokra is közülük, akik még a Kárpátokon kívül, az Etelközben születtek, de már az új, frissen foglalt hazában leltek végnyughelyet. S még „jutott eszembe számtalan, szebbnél szebb gondolat”. Ám ott feküdt előttem egy akkor alig párnapos újság: Magyar Hírlap, 1997. február 5. Pontosabban annak Energia című melléklete. Elén a cikkel: Lesz-e szivattyús vízierőmű a Zemplénben-, s az alcím: Prédikálószék helyett Sima. Ennek nyitó, vastag betűkkel kiugratott bekezdését idézem: „Ilyenkor télen csendes, elhagyatott az Erdőbénye-Sima közötti út, alig jár errefelé valaki. Két hegysor között, a völgy mélyén kanyarog az út, az Aranyos-patak völgyében. Bár ki tudja meddig, mert a Magyar Villamos Művek Rt. elképzelései szerint egyszer, nem is a túl távoli jövőben egy tó vize hullámzik majd a völgyben, a párját pedig az egyik közeli hegy tetején, 400 méterrel feljebb alakítják ki. A kettő között egy szivattyús csúcserőmű működik majd, amely stabilizálja a honi villamos energetikai rendszert.” Amikor az eredetileg Bőstől Nagymarosig-Visegrádig terpeszkedésre tervezett Dunaszaurusz keserves históriája során kitűnt, hogy a mi magyar vízépítőink és energetikusaink még egy mellékmű terveit is elkészítették, ezt a természetvédők még a nagymarosi duzzasztó netáni elkészültét feltételezve is, külön opponálták. E mellékmű felső víztározóját a Dömös fölötti Prédikálószékre, a Pilis egyik legféltettebb pontjára szánták. Oda szivattyúzták volna föl olcsó éjszakai árammal a Duna-vizet, hogy azt azután energiacsúcs idején drágább áramot termeltetve leeresszék. 76
