Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Kriston Vízi József: Európai Játékház avagy: 15 éves a Szóra- katénusz (Levélféle Ryszard Ziezio igazgatónak Kielce, Játékmúzeum (Múzeum Zabawkarstwa, Lengyelország)
Kriston Vízi József Európai Játékház, avagy: 15 éves a Szórakaténusz Levélféle Ryszard Ziezio igazgatónak Kielce, Játékmúzeum (Múzeum Zabawkarstwa) Lengyelország íz jE.jk.edves Barátom, Ryszard! Legutóbbi, kissé félresikerült találkozásunkra gondolok dohogva most is, amikor azért igen remélem, hogy október közepén újra és jobban összejövünk két év után. Hogyan is volt? Én — a megbeszéltek szerint - ott álltam, majd jártam-keltem a Kossuth téren, a Néprajzi Múzeum nagyképű lépcsői előtt, szemben a Parlament megfagyott zászlólepedőivel. Futó találkozásra „ideális” idő: február elején, koraesti sötétedésben, s nem túl gyakori, de ezúttal kabátrepesztő mínusz 20 fokkal az Ízületekben. Járkálok föl s alá, mint egy eltévedt strázsa; rég nem látott hazai kollégák rajzanak a kiállító-palota mélyéből, s néznek rám a már korábbról örökölt együttérzéssel (ami a játéknak kijár), mígnem esti 6 óra tájban harmadmagaddal Te is vidáman kivihar- zol a szakma szentélyéből. Mitagadás, akkor már szinte csalódottan néztem föl, hisz’ az egész akkorra már olyanná vált, mint egy be nem vallott mazochizmus, aminek vége és egésze: maga az önsanyargatás. Erre - mielőtt hősiesen megfagyhatnék - mégiscsak előkerül a kompánia!? És kezdődött vagy inkább folytatódott megint a ’94 őszén megindult sajátos beszélgetésünk: valami dallamos, zagyva-angol-német- konyhalatin nyelvszüleményen; robogva örömtől és szégyentől vörös orcákkal a Szabadság-platz (squer, plosagy, média-agora stb.) felé. Ahol csekély naftával, de egy zug-parkolóban ott állt büszkén viharvert, hű Polskid, „akivel” négy gyönyörű nap és éj alatt teljesítettük a kis lengyel-körutat, - a minisztérium jóváhagyásával. Szóval, loholtunk sokat próbált járgányodhoz („Pegaz muzeji” - valahogy így nevezted Jaworzina dombjainál), aztán csak álltunk zavartan négyesben, pedig csak ketten akartunk lenni, és elgondolni, azóta a másikkal mi is történt, mi és hogyan legyen tovább, ki mit csinál otthon, s nemsokára talán végre közösen; ki-ki hogyan pisil a szelek mentén vagy néha szemben azzal. Miként ráérez az ember a hülyeségre Lódz- ban, Varsóban, vagy Budapesten, netán itthon, ha rosszkedvű hivatalra talál. De hát ott álltunk négyen - Gábor fiam az elnéző ifjak mértéktartó távolságából szurkolt -, Te elmosolyodtál és megböktél: „Nu, pan direktor, fahren wir nach Nürnberg, gehen wir nach Europa!” Hát, bizony jó volna Veletek tartani, fel.Norim- bergába, tanulni, látni játék-világot a szokásos évi seregleten, dehát ... T/enyér idő/jelet mutatva mondtam: engem vár Kecskemétem, InterCitym prüszköl már a pesti Westbahnhofon. - Kapkodós váll-lapogatás, talán egy kicsit hosszabb kézszorítás (már megint ez a kiismerhetetlenül ragadós „polak-vengri, dva bratanki...” érzés!), a csudába is, jó utat Európába, vigyázz a pénzedre út közben, fölöslegesen ne 55
