Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Szekér Endre: Búcsú Balogh Edgártól (1906-1996)
Szekér Endre Búcsú Balogh Edgártól (1906-1996) A történelmietlen ember nem ember, csak biológiai állag, s utódaiban is akkor lesz emberré, ha társadalmi tudatát történelmileg alakítja ki, az emberi múltat sokszorozva újabb _____ századoknak. (Balogh Edgár) E m 4 ltávozott közülünk egy nem „történelmietlen” ember, egy mindig „szolgálatban” lévő közíró, kortársunk a közép-európai létben, az erdélyi irodalom nagy öregje: Balogh Edgár. Köteteinek címe jelképes erejű: íratlan történelem, Hét próba, Duna-völgyi párbeszéd, Mesterek és kortársak, Szolgálatban, Táj és nép, Vargyasi változások, Hídverők Erdélyben, Férfimunka, Magyarok, románok, szlávok. A fiatal falukutató, a Sarló-mozgalom elindítója, a kolozsvári Korunk, a Brassói Lapok, a Világosság, szerkesztője, munkatársa. A kolozsvári Bolyai Egyetem tanára, rektora volt. A Magyar Népi Szövetség alelnökeként őt is meghurcolták hamis vádak alapján. Kedves szellemi munka, szívesen végzett szerkesztői tevékenysége kötötte hosszú időn át a Korunk című folyóirathoz. Nehezen megvalósuló álma volt a Romániai magyar irodalmi lexikon, melynek főszerkesztője volt. Sohasem az egyes ember, önmaga sorsa, munkája érdekelte, hanem mindig a nép, a magyarok és nem magyarok Duna-völgyi gondjai, párbeszéde foglalkoztatta. Következetesen baloldali gondolkodású, tántoríthatatlan erkölcsű, felelősséggel, elkötelezetten, hagyományt őrizve író ember volt. Czine Mihály írta róla és Fábry Zoltánról: „Balogh Edgár publicisztikája, akárcsak Fábry Zoltáné, ezért mindig igazi irodalom; még élessé kalapált, teoretikus igényű mondataiban is lobog a líra. Amit Fábry Zoltán stílusáról írt, az ő publicisztikájára is igaz: írásain »mint finom bőrön az erezet, átsüt élete és emlékezete... Ezért olyan lüktető, minden csapásra vérző«... A rokon stílus, a rokon lobogás mögött azonos erkölcsi igény munkál: a felelősség, a vállalás. A helytálló emberség.” „Valahol otthon legyünk”, - írta Balogh Edgár egyik cikkének címében - kiemelve a fontos mondanivalót. Tamási Áron szép és fontos szavait idézi újra, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Balogh Edgár írói alkatát a népszolgálat jellemezte, folyton tájban és népben gondolkozott, az írói művekben a mögötte rejlő családot, ősöket, földet kereste. Eltűnődött azon, hogy Sütő András el sem képzelhető a ,.könnyű álmot ígérő” anyja és a Mezőség nélkül, vagy Kemény János hajdani fejedelmi ősei nélkül. írásaiban mindig érződik a valóság szeretete, következetes feltárása, pontos lejegyzése. A szociográfia szerelmese volt, félszáz igaz történetet mond el egyik kötetében, máshol meg a „vargyasi változatokat” kutatta írásban és képben. A legnemesebb riporteri valóságanyagból szőtt személyes hitelességű és melegségű írást. („Hóban, nagy fagyban, Vargyason. Ha élne még Miklós vagy Feri vagy Gazsi a sógorok közül, szánon kihajtanánk a nagy mezőre, út és irány nélkül, neki a tágasságnak! De hát hol vannak már azok a lovak is. A havazás arra jó, hogy közelebb üljünk egymáshoz a tűzhely körül.”) Még 1930-ban írta híres valóságfeltáró írását, a Tíz nap Szegényországban címűt, és negyven-ötven év múlva is „szolgálatban” van: Kisbaconba megy, a fogarasi várkastélyról ír, a móriczi „gyalogolni jó” folytatására biztat, szülővárosába, Temesvárra megy, Var- gyasról ír legtöbbet, csaknem családi szociográfiát. („Sokszor írtam már Vargyasról, egy időben otthon is laktunk apósoméknál, s a családi élet felmérése éppen a mindennapi általánosságok folytán társadalmi körkép lett.”) 95
