Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Fried István: A transzközép keresés lírikusai (Fiatal erdélyi költők) (László Noémi: Nonó; Fekete Vince: Parázskönyv; Sántha Attila: Münchhausen báró csodálatos versei; Orbán János Dénes: Hümériáda)
lapvers; Kolozsvár, Brassó, Budapest: egyetemi civitasát, születése helyét és a fővárost, amelyben a lapszélverseknek számos megidézett poétája élt (Vörösmartytól József Attiláig). A vers és a létezés köre tágul, mitikus méreteket ölt: „zavaros, langyos, sárga tó, fásult, rohadt és gyilkos éden, ahol hempereghet a lélek, míg elmerül az ég vizében. ” Az utolsó szavak a József Attiláéit visszhangozzák, de a jelen költőjének (vers)ma- gányát árulják el. A meghökkentéssel palástolt sebezhetőséget, a szinte kamaszos szókimondáshoz mért irodalomtörténeti ismereteket. Hogy ezek még nem mindegyik versben erősítik egymást, mit sem von le a költő kísérletezgetésének eredményességéből. Mivel a szóvicceket, a rejtős szituációkat is költészetté formálni képes tehetség jelenléte alig vitatható. Amit várhatunk, nem több és nem kevesebb: a nyelvi változatosság és vele párhuzamosan a gondolatiság még markánsabb érvényesítése, egyben a szigorúbb szerkesztés, az időnként erőtlenebb (ám kényelmesebb) megoldások elkerülése (az Oda a kövér nőhöz csak mulatságos, mintha nem tudná időben befejezni a verset poétánk). Végiglapozva a négy verses kötetet megint leírhatom: az Erdélyi Híradó és az E- lőretolt helyőrség közös kiadásábn, Kolozsvárt, 1995-ben megjelentetett versek eseményszámba mennek. Nemcsak Kolozsvárt, hanem Szegeden, Budapesten is, akárhol, ahol szeretnek (még) verseket olvasni. Történt valami, nem holmi csekélység, Arany Jánossal szólva, kihívás minden költőnek, költészetről gondolkodónak. Fekete Vince nem csekély önérzettel vonta meg a Serény Múmia egyesztendős mérlegét: „belemostuk lábunkat kies transzszilvanista irodaimacskánk pisztrángos vizébe”, majd odaveti: „Fityisz az elvárásoknak, és fityisz egy bizonyos fajta olvasórétegnek, de cinkos összekacsintás egy (kialakulóban lévő) másikkal.” S a lehetséges ellenvetésekre válaszul: „a helytállást és a megmaradást (...) — legjobb tudomásunk szerinti minőségi áruban gondoltuk - gondoljuk el.” A Serény Múmia rovat alcíme hadüzenettel ér föl ama „bizonyos fajta olvasóréteg” szemében: „Ha majd minden rabszolga nép / jármát megunva olajra lép...” Ami történik az erdélyi irodalomban: egy irányzattá alakult csoport irodalmának önvédelmi harca az esztétikai szempont érvényesítéséért, a kritikai hang jogainak maradéktalan elismertetéséért, a világszerte népszerűsödő költői gesztusok, performance-értékű versbeszéd befogadtatásáért. Hadd záijam ismertetésemet Szőcs Géza egy versének részletével: „Azokhoz szól akik remélnek s hisznek a költő énekének. ” 93
