Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Szilágyi Ákos: A szuverenitás fantomja
get pedig „nemzetárulóként”, „ügynökként” bélyegzik meg és üldözik. Érdekesebb ennél azoknak a rezsimeknek a szuverenitás-koncepciója, amelyek így vagy úgy a „nemzeti eszmébe” kapaszkodva jöttek létre, ám létkérdés számukra a nemzetközi elismerés megszerzése, szuverenitásuk „értékesítése” is. Azokról a „poszttotalitárius rendszerekről van szó, amelyek a szovjet blokk, majd a szovjet állam széthullása nyomán jöttek létre és amelyekben a régi-új „nomenk- latura-elit” legitimációs bázisául a nemzet (méghozzá csaknem mindig az etnikai értelemben fölfogott nemzet) szolgált. Minthogy azonban nem nélkülözhették a nyugati elismerést sem, el kellett fogadniuk a nemzetközi normákat is, azért a személyi szabadság elvét, az emberi és kisebbségi jogok szentségét is a „nemzetiből”, az elismeréses szuverenitást is a tény-szuvereni- tásból próbálták levezetni. Ebből aztán igen különös megfogalmazások, az emberjogi retorikát etnicizáló nacionalizmussal ötvöző eklektikus ideológiai képletek adódtak. A szovjet állam - sokáig újjászületésként félreértett - agóniája, vagyis a „peresztrojka” időszakában született politikai szótárban A. Buracsasz litván politológus a „szuverenitás” fogalmát így taglalja: „A szuverenitás - a nemzet korlátlan hatalmát és a személyiség függetlenségét garantáló jogosítványok együttese... A nemzet szuverenitása elsődlegesen a szabad politikai önrendelkezésben jut kifejezésre, továbbá abban, hogy az általa ősidők óta elfoglalt és lakott terület, valamint e területen található természeti kincsek és nyersanyagok kizárólag őt illetik meg, hogy az általa megválasztott államhatalom a legfelső hatalmi instancia, végezetül a szuverenitás kifejeződik az állampolgárságban is. Az egyes ember szuverenitása viszont az élethez és független világnézethez való jogában, az erőszakkal és éhínséggel szemben nyújtott garanciákban és a személyiség integritásának védelmében fejződik ki.” Majd így folytatja: ,A nemzet szuverenitása képezi a nép szuverenitásának alapját, mely egy bizonyos történelmileg kialakult területhez kötődik... A nép szuverenitása pedig feltételezi az alapnemzet (»osznovnája nacija«) saját kultúrája és mássága megőrzésére és kibontakoztatására való természetes és elidegeníthetetlen jogainak összekapcsolását az adott területen lakó összes nemzeti és etnikai csoport polgárjogainak és kulturális önkormányzatának biztosításával.15 16 Buracsasz felfogásában tehát: 1. a nemzet nem az „állam”, hanem az „etnikum” jelentésében szerepel, amennyiben a saját és sajátos kultúra szubjektuma; 2. a nép szuverenitása másodlagos az „alapnemzet” szuverenitásához képest, amelyre mintegy „ráépül”, hogy kiegészítse a polgárjogok és a kulturális önkormányzat eszméivel; 3. az állami szuverenitás alapja a nemzet (etnikum) és az ő földjének úgyszólván organikus kapcsolata. „Minden egyes népet születésénél fogva illet meg a jog saját természeti közegére és területére... Ennélfogva bármely nép saját természeti közegére irányuló gyarmatosító törekvése törvénytelen”17 18 - foglalja össze egy másik szerző, Jurij Pozsela a tény-szuverenitás lényegét. A szuverenitás ugyanis eszerint egy - mindenféle külső elismeréstől független - „tényből” az etnikum-nemzet és leszármazási helye, természeti környezete „vérségi” kapcsolatának eleve adottságából ered. Másként fogalmazva a nemzet akaratának tényén alapul, amely akkor is fennáll, ha senki nem ismeri el. Mármost hogyan fér össze ez a tény a személyi szuverenitás és kisebbségi jogok elismerésével? A gyakorlatban sehogy, a jogelméletben így: „Föderatív államban a nemzeti szuverenitás feltételezi az állam hatalmi jogköreinek olyan felosztását, amely minden egyes nemzetnek bitosítja,hogy saját területén rendelkezzen az államhatalom teljességével, melyet elsősorban arra fog fölhasználni hogy a személyiség szuverén jogainak összességét a legmesszebbmenően megvédelmezze.” 8 Mégha igaz is, hogy Buracsasz megfogalmazására rányomja bélyegét a politikai korszak, amelyben született (a szovjet típusú, nemzeti alapon felállt kvázi-föderáció és a balti államok szuverenitása közötti alapkonfliktus), a személyiség szuverenitásának elve nem az állam szuverenitásának korlátozásaként, hanem e korlátlan hatalom legitimálásaként jelenik meg, amennyiben csak e korlátlan és független hatalom képes biztosítani a személy szuverén jogait, aki fölött szintén korlátlan hatalommal 15 A. Buracsasz: Szuverenitet, In: 50/50: Opit szlovaija novova mislenyija, Moszkva, 1989. 519.1. 16 A. Buracsasz, i. m. 17 Jurij Pozsela: Demokratyicseszkaja peresztrojka v Litovszkom SzSzR (1988-89), In: Nacionalnije voproszi i proszvescsenyije, Vilnius, 1989. 40.1. 18 A. Buracsasz, i. m. 73
