Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Tarján Tamás: Come Back in Anger (Paál Istvánról)
7 Az Sz. E. Sz.-hez átmenetileg kötődő, ott vendégként játszó - majd Paállal Szolnokon is összefutó Margitaival ellentétben, sok régi szegedi szerette és szükségesként elfogadta a hősi attitűdött, abban pedig mindnyájan egyetértenek, hogy Paálnak a szembeforduló heroizmus, a politikai és művészeti kontradikció volt a motorja. Változatos, részint burkolt formákban ezt vallja a rendező is. S azt, hogy 1989 után (sőt talán már az 1985 és 1989 közötti veszprémi évek idején is) a társadalmi-történelmi változás és a művészet befogadásának megromlott esélyei miatt ez a szembefordulás iránytalanná és céltalanná, anakronisztikussá és lehetetlenné vált. Nincs mi ellen dolgozni, színházat csinálni. Kemény István költő egy fiatalabb pályatársának verseskönyvéről írva vetette papírra az Alföld 1985 szeptemberi számában: „A magyar irodalomban egy öngyilkos téveszme járja. Azt állítja a magyar irodalom egy része a magyar irodalom egy másik részéről, hogy az a semmiről szól. És ezt valahogy úgy érti, hogy nincsen benne tartalom.” Holott, folytatja lentebb Kemény, „a tartalmat kihagyni egy műből kb. akkora feladat, mint Istennek akkora követ teremteni, amekkorát nem bír felemelni.” Jókora paradoxon, hogy éppen az Paál István húzódik ki a színházból - a jelenre, a viszonyokra kenve a felelősség nagyobb részét az a kiváló rendező nem érzékeli az „ellen”-szituációt, aki az abszurd dráma egyik legjobb hazai értőjeként és interpretálójaként mindig is nagyon jól tudta, hogy ami ellen, az nem a politikában és nem a pillanatban lakik, hanem az univerzum berendezkedésében, az emberi kicsinységben, a szabadság ontológiai hiányában, az Isten távollétében, az Idő rémuralmában. Az „ellen”-szituációt, az ellene-attitűdöt negligálni a művésznek kb. akkora feladat, mint Istennek megjavítania ezt a világot. Paál téveszméje nem öngyilkos. Téveszméje menekülés, mentség, amely remeteségbe zár, élőhalottságba kerget. 8 John Osborne híres darabja, a Dühöngő ifjúság 1956-ban keletkezett, de Tony Richardson 1958-as filmje és a Nemzeti Színház 1960-as bemutatója nyomán az 1968- ig számítható hatvanas évek egyik alapélménye volt Magyarországon. Az Emlékezz haraggal, Nézz vissza haraggal néven is ismeretes színmű eredeti címe: Look Back in Anger. Paál — aki hol feltüzelve, hol, gyakrabban - higgadt elemzőként beszél Bérezés László mikrofonja előtt — nem a harag, hanem a szigor embere. Valakinek — a színházának? - vele is szigorúnak kellene lennie. Meglehet, már a harag sem ártana. Ötvenhárom évesen szétcsapni magunk körül — úgy, hogy az ütésből mindjárt épüljön is valami. Elkelne a hívó szó: a kemény hívó szó, a késztető parancs bentről. Come Back in Anger. Vagy in Angel? A harag - vagy az angyal jegyében? Mindegy. Come. 1995. szeptember 59