Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Méhes Károly: Férfiember alibi-naplója
üveg sört a mosogatóba, s miközben letolják bugyborékolva, habzón, azt mondanám bugyborékolva és habzón: ímé, „sör”. És ezzel nem járna nagy megköny- nyebbülés. Nem mintha bármit is be kellene vallanom. Azt szeretném bevallani: milyen JÓ minden. Jó az Úr az őt féltőkhöz. A legfőbb kérdés, mely ennél a pontnál fölvetődik, mint a döglött hal: lehet-é szeretni, akit félünk? Annyi biztos, büdösek az emberek. Reggel a betegszállító liftbe már úgy szállnak be, hogy szaguk van. Látszik, borotválkoztak, mégis az arcuk, a tekintetük valami más állapotot tükröz. Úgy hívom magamban, fasziszag. Állnak, néznek és büdösek. Bizonyos, hogy mint az én derék Komjátszeghy főorvosomnál, sokszor a lélek se más, mint egy nagy darab bűz. Mint ahogy magát a lelket sem le- heet megfogni, körülírni, úgy a bűzt sem, ami meggyökeresedik bennük. Sorban álltam a kis piac melletti patikában korpásodás elleni kenőcsért, és ott is elért a bűz, ez az embertelen illat. Ügyelet. Egy exitus, hajnali fél ötkor. Mért hajnalban hal meg mind? Tán azt gondolják: ezt a napot már nem, elég volt. Papírmunka. Mire végeztem, már hallottam Komjátszeghy reggeli köszönését: Gyönyörű szép reggel van! Új nap, új lehetőségek! Jó az Úr az őt félőkhöz... Október 25. A rakott káposztából nem lehet eleget enni. Nem tudok olyan éhes lenni, hogy kellőképp megtömjem magam. Anyám konyhájában elnézegetem a hengermin- tázott falat, lekopva, füstösen, koszosán. Disznómód magamat sajnálom meg, amiért ebben a konyhában nőttem fel, itt történt szinte minden, mert a szoba aprócska volt. Télen csak este fűtöttünk be kicsit, mégse fagyjunk meg a paplan jégbarlangjában. Anya panaszkodik, hogy zörög a falban a melegvízvezeték, csöpörög a csap. Nem kapni rendes vízvezetékszerelőt. Én ott eszem nála, s cserébe semmit sem csinálok. Távozóban megpuszilom egyre puhább bőrű arcát. Mindenre ráfogom, hogy sietek. Képtelen vagyok vízvezetékszerelőt szerezni neki. Alapjában véve borzasztó ez az automata írás. Rászokom, és akkor már bele is dögölhetek. Ki látott olyat, hogy csak arról írjak, hogy írok, hogy arról újak, hogy arról írok, hogy írok - és így a végtelenségig, mert mégse döglök bele. Sőt, ez maga a halhatatlanság! Vajat vettem, de csak itthon néztem meg alaposabban, és kiderült, lejárt a szavatossága. Most ezt eszem. Várom, jelezzen belülről a testem. Ma egy szót sem írok a kórházról, azért sem. Hadd áltassam magam, hogy két életem van. Október 27. Az lenne a jó, ha semmit se kellene kitalálni. Ami azért nem mindegy, mert készülő jelentésemhez nem törném annyit a fejem. A főorvos még a nyár végén megbízott az osztály „racionalizálási” tervének kidolgozásával. Tudom, hogy 23
