Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - V. Király István: A titok és cserebomlásai a szocializmusban
tus diktatúráját” szorgalmazza. Az első kérdésre úgy igyekszünk választ adni, hogy megvizsgáljuk az illegalista múlt értelmét és jelentőségét azoknak a pártoknak a történelmében, amelyek később a volt szocialista országokat kormányozták. A második kérdésre pedig úgy keresünk választ, hogy elemezzük azt a fejlődési folyamatot, amely során az államtitok a szocialista társadalmakban a titok uralkodó formájává vált. Ezt a folyamatot az idevágó és példaértékű romániai törvénykezést vizsgálva követjük nyomon. Azoknak a pártoknak a történetében, amelyek később a szocialista társadalmak vezető politikai erőivé váltak, szinte kivétel nélkül, létezik egy illegalitási korszak. Egy politikai mozgalom számára az illegalitás titkos szerveződést, vagyis a titok kategóriájával való szervezeti kapcsolatot jelent. Később ezek a pártok visszanyerték legalitásukat. Ekkor a nyilvános politikai élet környezetének és saját ideológiájuknak megfelelően építették újra szervezeteiket. Titkos, illegális múltjuk tehát „elmúlt”, létük pedig legálissá vált. A legalitásra való visszatérésükben a kommunista pártok magukkal hozzák annak az alapvető tapasztalatnak a lenyomatát, amelyet számukra az illegalitásban a titkok kategóriájával való találkozás jelentett. Ezt a „magukkal hozzák”-ot és ezt a „vissza-térést” azonban igazi jelentőségükben és bonyolultságukban kell megértenünk. Mert itt semmiféle folyamatosságról nem lehet szó. Ugyanis az illegálisról a legálisra, a titkosról a nyilvánosra való átmenet egy cseppet sem folyamatos, hanem voltaképpen ontológiai szintváltást és egzisztenciális módosulást jelent. Ezt kell tehát megértenünk és rögzítenünk is. Mi is ez az ontológiai szintváltás és egzisztenciális módosulás? De, mi tulajdonképpen egy illegális szervezet? Egy illegális szervezet már puszta létezése és léte révén is áthág egy olyan nyilvános jogi rendelkezést, amely őt a létében fenyegeti. A tiltó jogi rendelkezés ellenére létezni nem jelent mást, mint ezt a létezést a maga létében elrejteni, vagyis titokban szerveződni. Az illegalitásban lenni egy a nyilvánoslegálistól különböző és avval ellentétes ontológiai szinten való létezést jelent. Az illegalitásról a legalitásra való átmenet ezért ontológiai szintváltást, ontológiai mutációt jelent. Az illegatilás ugyanakkor egy meghatározott és szükségeszerű létezési módot is implikál. Ez a titkos szerveződés. A titkos szerveződés is alapvetően különbözik a nyilvánostól: a szervezet hierarchikus és sejtszerű tördelését; a laterális kommunikáció felfüggesztését; a tagok azonosságának az elrejtését és a konspirativ nevek alkalmazását stb. feltételezi. Tehát a titkos szerveződésről a legálisra, a nyilvánosra való átmenet, a szervezet létezési módjának a megváltozását, vagyis e pártok egzisztenciális módosulását jelenti. Azok ott teljesen átszerveződnek: tagjaik kölcsönösen igazolják egymást; megszületik a pártok különböző fórumai közötti kommunikáció stb. Az illegalitásról a legalitásra való átmenetet ezért semmiképpen sem lehet úgy elképzelni, mint valami egyszerű „szerepváltást”, hanem azt úgy kell megragadni, mint egy olyan radikális változást, amely törést hoz az időben. Az átmenet révén ezek a pártok „volt” illegális pártokká, és „volt” titkos szervezetekké válnak. Éppen ezáltal azonban az ő el nem múló múltjukban ki-múlatlanul és érintetlenül fennmarad a titok kategóriájának az erejével és az eredményességével való kapcsolatuk felgyülemlett és mocorgón-élő, varázslatos tapasztalata. Érintetlenül múlva, ez a tapasztalat újraalakíthatóan megmarad. Bizonyított eredményessége révén, a titok kategóriája kitüntetett kéznéllevőségre is szert tesz, mint aminek különös vonzereje van. Az illegalitásból kilépve és áttérve a legalitásra, a kommunista pártok nem folytatják, hanem vissza-hívják, újjáélesztik és újralkotják a titok kategóriájával való múltbeli kapcsolataikat. Épedig a titokhoz való sajátos hozzáértés és a titok alkalmazására való különös hajlam formájában. Ez a hozzáértés és hajlam kivétel 75